Gyulai-emlékverseny: a világcsúcstartó többpróbázó is jön

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.03. 12:20
A férfi hét- és tízpróbában utóbbi években egyeduralkodó amerikai Ashton Eaton is rajthoz áll kedden a székesfehérvári Gyulai István Memorial atlétikai Magyar Nagydíjon.

A szervezők tájékoztatása szerint a londoni olimpia, illetve a tavalyi moszkvai szabadtéri világbajnokság aranyérmese idén 110 és 400 gáton szerepel leginkább, s Magyarországon a rövidebbik távon rajtol. A hét- és a tízpróba világcsúcstartója bombaerős mezőnyhöz csatlakozik.

Az már korábban biztos volt, hogy Baji Balázs mellett a 2011-es vb-győztes, ötkarikás ezüstérmes amerikai Jason Richardson is rajthoz áll 110 gáton, a rendezőknek pedig sikerült megállapodniuk többek között a tavalyi vb-n második amerikai Ryan Wilsonnal, illetve a háromszoros jamaicai bajnok Andrew Rileyval is. A szám indulói listáját olyannyira sikerült minőségi futókkal kibővíteni, hogy A- és B-futam is lesz, ráadásul a B-futamban is rajtolnak kiváló eredményre képes atléták.

A hosszabbik férfi gátszám is parádés futást ígér. Ugyan az amerikai Bershawn Jackson sérülés miatt nem tudta vállalni a szereplést, ám elfogadta a meghívást a világbajnoki címvédő trinidadi Jehue Gordon, ami azt jelenti, hogy a legutóbbi két világbajnokság győztese összecsap egymással Székesfehérváron, mivel a 2011-es aranyérmes brit David Greene már korábban jelezte részvételét.

100 gáton szinte a múlt heti amerikai bajnokság döntője ismétlődhet meg. Igaz, a Sacramentóban aranyérmes Dawn Harper-Nelson nem lesz itt, ám a mögötte egy századdal lemaradva ezüstérmes Queen Harrison, a bronzérmes Lolo Jones és a negyedik Jasmin Stowers, valamint a bajnoki nyolcadik, idén 60 gáton fedett pályás világbajnok Nia Ali betérdel a rajtgépbe. Harrison formájáról sokat elárul, hogy hazája bajnokságának döntőjében 1.6 méter/másodperces ellenszélben futott 12.56 másodpercet, míg Lolo Jones 12.65 mp-es idővel ért célba.

Női 400 méteren is nagy nevekkel bővült a mezőny. Az amerikai váltóval olimpiai és világbajnok, egyéniben Londonban ötkarikás bronzérmes Dee Dee Trotter – aki ötödik lett hazája bajnokságán a múlt héten – is vállalta az indulást, mint ahogy a pekingi játékok ezüstérmese, a jamaicai Shericka Williams és a bahamaiak ifjú csillaga, Shaunea Miller is, aki az idén a fedett pályás vb-n nyert bronzérmet.

A Gyulai Memorial szinte minden számában kiemelkedő névsort sikerült összeállítaniuk a szervezőknek, így Pars Krisztián mellett olyan sztáratléták látogatnak el Székesfehérvárra, mint Carmelita Jeter, Ivan Uhov és Tianna Bartoletta.

Legfrissebb hírek

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23
Ezek is érdekelhetik