
Megszüntették az eljárást Pars ellen (Fotó: Szabó Miklós)
Tisztázódott a vádak alól Pars Krisztián. Az olimpiai bajnok kalapácsvető még szeptember 21-én keveredett nézeteltérésbe egy postással, az ügyészség azonban megszüntette az eljárást a sportolóval szemben.
„Az ügyészség megszüntette az eljárást, mert nem látta bizonyítottnak a garázdaság vétségét. A könnyű testi sértés magánvádas indítványa pedig azért zárult le, mert a feljelentő nem jelent meg a tárgyaláson. A büntetőeljárási törvény alapján úgy kell tekinteni, elállt a vádtól, ezért a bíróság ejtette azt. A döntés a napokban jogerőre emelkedett” – összegezte a Blikknek a történteket a kalapácsvető ügyvédje, dr. Popgyákunik Péter.
Pars Krisztián örül, hogy végre tisztázódott a neve az ügyben.
„Ha valóban megütöm vagy megrángatom a postást, akkor nem csak bőrpír keletkezett volna a nyakán. Már arra is gondoltam: ezt az egészet valaki kitalálta és megrendezte, hogy lejárasson engem. Nagyon rosszulesett a kialakult botrány, de nem foglalkozom már ezzel. Az edzésekre és a versenyekre koncentrálok, az idén világbajnoki címet akarok szerezni” – mondta Pars.
Az előzményekről ide kattintva olvashat!
Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében
Atlétika
2026.08.11. 18:31

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?
E-újság
2026.08.10. 23:50

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért
Atlétika
2026.07.29. 13:21

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán
Atlétika
2026.06.07. 19:33

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon
Atlétika
2025.10.12. 19:45


