Atlétika: Japánban már megvan Bolt utódja? 16 évesen 10.19!

Vágólapra másolva!
2012.11.07. 12:25
Japánban egyre nagyobb felhajtás övezi a 16 éves Kirju Josihidét, aki az elmúlt időszakban fantasztikus eredményeket ért el 100 méteres síkfutásban.

Kirju az elmúlt héten 10.19 mp-et futott egy korosztályos versenyen Fukuroiban – ez hatalmas korosztályos rekord a „felkelő nap országában” –, és egy év alatt 10.58-ról majd’ négy tizedet javított a rekordján, pedig csak a következő hónapban lesz 17 éves.

Kirju nevét nemcsak Japánban kapták fel, jellemző, hogy a L’Equipe és a La Gazzetta dello Sport is írt már hosszabban a hatalmas tehetségről, akit természetesen több helyen Usain Bolthoz hasonlítanak. Párhuzamként leírják, hogy a jelenleg a világrekorder mellett a világ legjobb sprinterének számító Yohan Blake ennyi idősen mindössze 10.33-at tudott felmutatni, míg a leggyorsabb fehér bőrű futónak, a francia Christophe Lemaitre-nek hasonló korában 10.52 volt a legjobbja.

Kirju jelenlegi eredményei ugyan nem garantálnak a felnőtt korra is hasonlóan kiemelkedő eredményeket, ám a L’Equipe szerint arra feltétlenül jók, hogy az összehasonlítás megállja a helyét Bolttal, akinek a konkrét eredményeivel egyébként már csak azért sem lehet összevetni a japán atlétáét, mert a jamaicai mindössze 21 évesen kezdett el komoly szinten versenyezni a legrövidebb távon.

Eközben egyébként Bolt hangzatos nyilatkozatot adott Rómában, amelyben arról beszélt, véleménye szerint jócskán képes lehet még javítani 9.58-as világrekordján. „Úgy hiszem, százon elérhető a 9.40, és ebben az esetben verhetetlen lennék néhány évtizedig. Azt gondolom azonban, hogy az emberi teljesítőképesség határa 9.20 alatti időt is jelenthet” – mondta Bolt.

KIRJU FUTÁSA – 10.19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik