Asztalitenisz-vb: Ma Lung maradt a trónon a férfiaknál

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2019.04.28. 15:09
null
Ma Lung sorozatban harmadszor lett világbajnok (Fotó: Dömötör Csaba)
A világbajnokság utolsó napjának első fináléja a férfi egyes döntője volt. A címvédő és toronymagas esélyes Ma Lung 4:1-re megverte a svéd Mattias Falckot, ezzel a kínai sorozatban harmadszor szerezte meg a szám aranyérmét, összességében pedig már tizenkét világbajnoki címnél jár.

A világbajnokság nyolcadik, egyben utolsó napján két döntőre került sor, amelyek közül az első a királyszám, azaz a férfi egyes fináléja volt. Furcsa kettősség előzte meg a mérkőzést, mert miközben minden vb-n ez a legnagyobb érdeklődéssel várt aranycsata, a párosítás nagyon egyoldalú párharcot ígért: az egyik ismert fogadóirodánál például a kínai Ma Lungra 1.02-es oddsszal lehetett fogadni, a svéd Mattias Falck sikere esetén pedig a tét 7.5-szeresét lehetett megnyerni. Természetesen nem hasraütésszerűen állapították meg az arányokat, a legfanatikusabb svéd drukkereket leszámítva vélhetően nem sokan gondolták, hogy Falck akár csak megszoríthatja a bomba formában lévő kínait.

Az okok felkutatásához nem kellett Sherlock Holmesnak lenni: Ma Lung kétségkívül a világ jelenlegi legjobb asztaliteniszezője, 3-szoros olimpiai, s a szombaton férfi párosban Budapesten megszerzett aranyával már 11-szeres világbajnok, a sportág történetében azon öt játékos egyike, akik megcsinálták a „Grand Slamet”, azaz nyertek olimpiát, világbajnokságot és világkupát, s ő a második, aki ezt a három címet egy időben védte. A világranglistát 2015 márciusát követően egyhuzamban 34 hónapig vezette, összességében pedig 64 hónapon át állt az első helyen. Ráadásul még mindig csak 30 éves, azaz bőven van benne további néhány remek év, néhány fantasztikus siker.

Ezzel szemben a svéd Mattias Falckról kis túlzással az az egyik legérdekesebb információ, hogy Mattias Karlssonnak született, s korábban ezen a néven is versenyzett, ám miután megnősült, felvette a felesége nevét, így lett belőle Mattias Falck. Oké, ne legyünk igazságtalanok, Európa-bajnokságról férfi párosban van két ezüstje és két bronza, vegyes párosban pedig egy ezüstje, de hát ez mégsem Ma Lung szintje, pláne, hogy a svéd is már 27 éves. Ami a világbajnokságokat illeti, az eddigi legjobb eredményét két évvel ezelőtt Düsseldorfban jegyezte azzal, hogy bejutott a legjobb 32 közé, azaz a mostani döntőbe kerülése finoman fogalmazva is meglepetésnek számított.

Szóval Dávid és Góliát meccse volt ez, azzal a kiegészítéssel, hogy – szigorúan a testalkatukra értve – Dávid volt a nagyobb a maga 188 centijével, a 175 magas Góliát eltörpült mellette. Ami viszont a játéktudást illeti, egészen más volt a helyzet: Ma Lung szenzációsan kezdett, s ugyan 2:0 után egy ideig sült a svéd keze, szépített is, de miután a negyedik szettet 9:7-es hátrányból fordítva 11:9-re megnyerte a kínai, nem lehetett kérdés, ki lesz Budapest világbajnoka.

A sportág régi-új királyát, Ma Lungnak hívják, az immár 12-szeres világbajnok kínai sorozatban harmadszor hódította el a férfi egyes aranyérmét, amivel egy nagyon szűk, elit klub tagja lett, ugyanis ezt megelőzően csak két játékos volt hasonlóra képes: az 1930-as években Barna Viktor négy, az 1960-as években pedig a kínai Csuang Ce-tung három egymást követő vb-n diadalmaskodott.

ASZTALITENISZ-VB
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ

Ma Lung (kínai)–Falck (svéd) 4:1 (5, 7, –7, 9, 5)

Világbajnok: Ma Lung (Kína), 2. Mattias Falck (Svédország), 3. Liang Csing-kun (Kína) és An Dzse Hjun (Dél-Korea)

András Csaba és Juhász Patrik nem jutott fel a főtáblára, Ecseki Nándor, Lakatos Tamás, Majoros Bence és Szudi Ádám a 64 közé jutásért szenvedett vereséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik