A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

Max Verstappen számára tökéletesen alakult az Amerikai Nagydíj, a holland versenyző a pénteki sprintkvalifikáción állt az élre, amit követően nem engedte ki a kezei közül az első helyet. A címvédő sikerre váltotta a rajtelsőségét a sprintfutamon, majd az időmérő valamennyi szakaszában a leggyorsabbnak bizonyult, és az újabb pole pozícióját rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi versenyen. A Red Bull-os így a sprinthétvégén maximálisan megszerezhető 33 ponttal távozhat Austinban, és úgy fordulhat az év utolsó öt nagydíjára, hogy sikerült 40 pontra csökkentenie a hátrányát az egyéni bajnokságban.
„Hihetetlen hétvégénk volt, de tudtam, hogy nem lesz magától értetődő a verseny. Ha megnézzük a teljes futamot, Lando (Norris) tempója nagyon közel volt az enyémhez. Az első etap jelentette a különbséget, sikerült némi előnyt kiépítenem az élen, és ezt sikerült is megtartanom utána a végéig. Nem volt könnyű menedzselni a gumikat egyik etap folyamán sem. Sikerült megtartani a vezetést, és hihetetlen hálás vagyok mindenkire, hogy ilyen hétvégét tudtunk teljesíteni” – magyarázta Verstappen, aki nyíltan elismerte, hogy egyre jobb helyzetben van a világbajnokság szempontjából
„Megvan az esély. Csak meg kell próbálnunk ilyen versenyhétvégékét futni az idény fennmaradó részében. Mindent meg fogunk tenni, nagyon izgatott vagyok” – tette hozzá az elmúlt négy versenyen három győzelmet elkönyvelő Red Bull-pilóta.
Noha Norrisnak az egész hétvégén nem volt valós esélye harcba szállni Verstappennel, és a sprintversenyen önhibáján kívül nullázott, összességében elégedett lehet, hiszen sikerült 14 pontra megközelítenie a bajnokságot vezető csapattársát, Piastrit. A brit versenye ugyanakkor nem volt sima menet, hiszen már a rajtnál pozíciót vesztett Charles Leclerc-rel szemben, amit követően a futama nagy része arról szólt, hogy igyekezett fogást találni a Ferrarin. A mclarenes szoros küzdelmet vívott a monacói vetélytársával, és két ízben sikerült is maga mögé utasítania őt.
„Eléggé hosszú volt. Remek csatát vívtam Charles-lal, keményen harcolt, és elég nehéz volt. Mindent megtettünk, amit csak lehetett. Azt hittem, könnyebb dolgom lesz, miután sikerült megelőznöm, és tovább maradtunk kint. Arra számítottam, hogy a második próbálkozás már valamivel könnyebb lesz, de nem így történt. Charles nagyszerű versenyt futott, és jól szórakoztam. Jó csatáink voltak. Meg kellett elégednem a második hellyel, nem mintha sokkal többet tehettünk volna. A végén eléggé szenvedtem már a gumikkal, szóval inkább visszavettem néhány körre, hogy aztán újra próbálkozhassak. Ez bevált, remek volt a stratégia, jól vezettem, és élveztem a futamot.”
Amilyen kiábrándítóan alakult a Ferrari pénteki sprintidőmérője, a folytatásban már jóval erősebb eredményeket tudott elérni, és Leclerc révén újabb dobogót ünnepelhetett, miközben Lewis Hamilton a negyedik hellyel erősítette meg a csapat helyzetét a konstruktőri bajnokságban. Az olasz istálló 7 pontra közelítette meg a második Mercedest, de továbbra is kénytelen hátrafelé is figyelni, hiszen a Red Bull a kettős pontszerzése révén mindössze 3 pontra csökkentette a lemaradását mögötte.
„Kicsit megijedtem, amikor láttam, hogy én vagyok az egyedüli az élmezőnyből, aki lágy keveréken kezdi a futamot. Tisztában voltam vele, hogy ez kockázatos húzás, de azt gondoltam, hogy arra jó lesz, hogy szabad levegőbe kerülhessek. Elég optimista voltam, hiszen csak két autó volt előttünk, végül egyet sikerült megelőznöm, ami sokat segített nekünk a verseny hátralévő részében. Összességében nagyon elégedett vagyok, mivel elég nehéz számunkra az idény második fele. Az, hogy sikerült visszatérnünk a dobogóra, ráadásul egy ilyen rossz szabadedzés és váltóprobléma után, nagy örömmel tölt el. Élveztem a futamot, sajnos a végén elvesztettem a pozíciót, de jól szórakoztam az autóban.”
Piastri elég formán kívül versenyzett Austinban, valamennyi eseményen a csapattársa, Norris mögött végzett, és mindössze 14 pontra csökkent az előnye az egyéni vb-összetettben, amikor még öt verseny és két sprintfutam van hátra. Az ausztrál az elmondása szerint az egész hétvégén nem találta a ritmust. „A versenytempó megmenthetett volna a rossz időmérő után, de nekem ez sem igazán állt a rendelkezésemre. Ez olyasmi, amin szeretnék javítani, de az időmérők általában következetesen jól sikerültek. Nyilvánvalóan voltak csúcspontok, de ez a hétvége, kivéve az azerit a képletből, az első, ami tényleg csalódást keltően alakult.”
„Rá kell jönnöm, hogy miért nem éreztem rá az autóra ezen a hétvégén. Egyszerűen nehéz volt felvenni a ritmust, és ez jelentette a nagy különbséget a többi pályához képest, ahol jártunk, még a közelmúltban is – magyarázta az ausztrál, akit arról is megkérdeztek, hogy az egyre nagyobb fenyegetést jelentő Verstappen miatt eljöhet-e az a pont, amikor a McLaren úgy dönt, beáll az egyik pilótája mögé. – Nem tudom, nem hiszem. Még mindig hihetetlenül szoros a küzdelem, és mindketten azt mondtuk, hogy szeretnénk megkapni a lehetőséget, hogy harcba szállhassunk a bajnoki címért, mert mindketten megérdemeljük.”
Folytatás jövő hétvégén a Mexikói Nagydíjjal!
AMERIKAI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE | |||||
---|---|---|---|---|---|
1. | Max Verstappen | holland | Red Bull-Honda | - | |
2. | Lando Norris | brit | McLaren-Mercedes | ||
3. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | ||
4. | Lewis Hamilton | brit | Ferrari | ||
5. | Oscar Piastri | ausztrál | McLaren-Mercedes | ||
6. | George Russell | brit | Mercedes | ||
7. | Cunoda Juki | japán | Red Bull-Honda | ||
8. | Nico Hülkenberg | német | Sauber-Ferrari | ||
9. | Oliver Bearman | brit | Haas-Ferrari | ||
10. | Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin-Mercedes | ||
11. | Liam Lawson | új-zélandi | Racing Bulls-Honda | 1 kör h. | |
12. | Lance Stroll | kanadai | Aston Martin-Mercedes | 1 kör h. | |
13. | Andrea Kimi Antonelli | olasz | Mercedes | 1 kör h. | |
14. | Esteban Ocon | francia | Haas-Ferrari | 1 kör h. | |
15. | Alexander Albon | thaiföldi | Williams-Mercedes | 1 kör h. | |
16. | Isack Hadjar | francia | Racing Bulls-Honda | 1 kör h. | |
17. | Pierre Gasly | francia | Alpine-Renault | 1 kör h. | |
18. | Franco Colapinto | argentin | Alpine-Renault | 1 kör h. | |
19. | Gabriel Bortoleto | brazil | Sauber-Ferrari | 1 kör h. | |
FELADTÁK | megtett körök | kiesés oka | |||
Carlos Sainz | spanyol | Williams-Mercedes | 5 | feladta |
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA | |||||
---|---|---|---|---|---|
PILÓTÁK | GYŐZELEM | DOBOGÓ | PONTSZERZÉS | PONT | |
1. | Oscar Piastri | 7 | 14 | 21 | 346 |
2. | Lando Norris | 5 | 15 | 20 | 332 |
3. | Max Verstappen | 5 | 10 | 21 | 306 |
4. | George Russell | 2 | 8 | 20 | 252 |
5. | Charles Leclerc | – | 6 | 18 | 192 |
6. | Lewis Hamilton | – | – | 18 | 142 |
7. | Andrea Kimi Antonelli | – | 1 | 13 | 89 |
8. | Alexander Albon | – | – | 12 | 73 |
9. | Nico Hülkenberg | – | 1 | 6 | 41 |
10. | Isack Hadjar | – | 1 | 9 | 39 |
11. | Carlos Sainz | – | 1 | 10 | 38 |
12. | Fernando Alonso | – | – | 8 | 37 |
13. | Lance Stroll | – | – | 6 | 32 |
14. | Liam Lawson | – | – | 5 | 30 |
15. | Esteban Ocon | – | – | 7 | 28 |
16. | Cunoda Juki | – | – | 9 | 28 |
17. | Pierre Gasly | – | – | 5 | 20 |
18. | Oliver Bearman | – | – | 7 | 20 |
19. | Gabriel Bortoleto | – | – | 4 | 18 |
KONSTRUKTŐRÖK | ||
1. | McLaren-Mercedes | 678 |
2. | Mercedes | 341 |
3. | Ferrari | 334 |
4. | Red Bull-Honda | 331 |
5. | Williams-Mercedes | 111 |
6. | Racing Bulls-Honda | 72 |
7. | Aston Martin-Mercedes | 69 |
8. | Sauber-Ferrari | 59 |
9. | Haas-Ferrari | 48 |
10. | Alpine-Renault | 20 |
46. AMERIKAI NAGYDÍJ | |
OKTÓBER 17., PÉNTEK | |
Szabadedzés | 1. Norris 1:33.294 |
Sprintidőmérő | 1. Verstappen 1:32.143 |
OKTÓBER 18., SZOMBAT | |
Sprintverseny | 1. Verstappen, 2. Russell, 3. Sainz |
Időmérő | 1. Verstappen 1:32.510 |
OKTÓBER 19., VASÁRNAP | |
A verseny | 1. Verstappen, 2. Norris, 3. Leclerc |
KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikóváros | október 26., 21.00 |
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulo | november 9., 18.00 |
Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegas | november 22., 5.00 |