PL: az egyszerre két sárgát is kapó Martinelli sem tudott „bekavarni” – videó

Vágólapra másolva!
2022.02.10. 22:47
null
Gabriel Martinelli (jobbra) egy támadás alatt kapott két sárgát (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 24. fordulójának csütörtöki játéknapján a Liverpool hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Leicestert, míg Arsenal egy nem mindennapi kiállítás után emberhátrányba került, de így is diadalmaskodott Wolverhamptonban.

LIVERPOOL–LEICESTER CITY 2–0

Továbbra sem a legerősebb támadósorával állt fel Jürgen Klopp Liverpoolja, hiszen az Afrika-kupa döntőjében egymással farkasszemet néző Mohamed Szalah és Sadio Mané sem kapott helyet a kezdőben – az egyiptomi szélsőt a kispadra, míg a Szenegállal tornagyőzelemig jutó Manét a Leicester City elleni keretbe sem nevezte a német tréner.

Nem különösebben zavarta a csapattársak hiánya Diogo Jotát, aki egy szöglet után előnyhöz juttatta a „vörösöket”. A PORTUGÁL TÁMADÓ GÓLJA ITT!

Egy kis stat: a Liecester a legutóbbi 17 bajnokija egyikét sem tudta lehozni kapott gól nélkül.

Hiába állt be Szalah, Jota elvitte a show-t: a második félidőben is betalált, duplájával pedig bebiztosította a liverpooliak győzelmét. A GÓL ITT!

WOLVERHAMPTON–ARSENAL 0–1

Ebben az idényben a Wolverhampton bajnokijai hozták a legkevesebb kapura lövést, szám szerint 462-öt. Ugyan az első öt meccsükön tíz feletti lövésszámig jutottak a „farkasok“, az azóta lejátszott 16 mérkőzésükből mindössze négy alkalommal produkáltak két számjegyű lövést. A kísérletek 19-szer eredményeztek gólt.

Ha gólerős támadósort nem is annyira, a védelmet nagyon összerakta Bruno Lage vezetőedző, csak 17-szer kapitulált csapata, és a csütörtöki, Arsenal elleni meccs előtt 34 ponttal a tabella 8. pozícióját foglalta el, három hellyel lemaradva az „ágyúsoktól” – a Wolves visszafogottságát ismerve tehát nem számíthattunk gólgazdag találkozóra.

Ugyanakkor az Arsenal szeret gólokat lőni, s ezt a már a mérkőzés elején bizonyította: Alexandre Lacazette megküzdött José Sá kapussal a labdáért, és a szöglethez felfutó Gabriel elé tálalt, aki nem hibázott. (A GÓL ITT!)

Jócskán volt lehetősége mindkét félnek az első félidőben, de a hálók nem zörrentek meg, az Arsenal egygólos előnnyel vonulhatott szünetre.

Nem a szép megmozdulások vagy a találatok, hanem Gabriel Martinelli nem mindennapi piros lapja miatt marad emlékezetes a második játékrész: a brazil játékos egy támadás alatt, az előnyszabály alkalmazása miatt egyszerre kapott két sárgát – előbb fellökte a bedobáshoz készülődő Daniel Podence-t, majd felöklelte a megiramodó Chiquinhót –, így mehetett zuhanyozni.

MARTINELLI KIÁLLÍTÁSA

A londoniak emberhátrányban is megtartották előnyüket, így mindhárom pontot elhozták Wolverhamptonból.

ANGOL PREMIER LEAGUE
24. FORDULÓ

Liverpool–Leicester City 2–0 (Diego Jota 34., 87.)
Wolverhampton–Arsenal 0–1 (Gabriel 25.)
Kiállítva:
Martinelli (69., Arsenal)

Szerdán játszották
Manchester City–Brentford 2–0
(Mahrez 40. – 11-esből, De Bruyne 69.)
Norwich City–Crystal Palace 1–1 (Pukki 1., ill. Zaha 60.)
Tottenham Hotspur–Southampton 2–3 (Bednarek 18. – öngól, Szon Hung Min 70., ill. Broja 23., M. Elyounoussi 79., C. Adams 82.)
Aston Villa–Leeds United 3–3 (Philippe Coutinho 30., J. Ramsey 38., 44., ill. D. James 9., 45+2., D. Llorente 63.)

Kedden játszották
Burnley–Manchester United 1–1
West Ham–Watford 1–0
Newcastle–Everton 3–1
Január 18.
Brighton & Hove Albion–Chelsea 1–1

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 24 19 3 2 57–14 +43 60
2. Liverpool 23 15 6 2 60–19 +41 51
3. Chelsea 24 13 8 3 48–18 +30 47
4. West Ham 24 12 4 8 42–31 +11 40
5. Arsenal 22 12 3 7 34–25 +9 39
6. Manchester United 23 11 6 6 37–31 +6 39
7. Tottenham 21 11 3 7 28–27 +1 36
8. Wolverhampton 22 10 4 8 19–17 +2 34
9. Brighton & Hove Albion 22 6 12 4 23–23 0 30
10. Southampton 23 6 10 7 29–36 –7 28
11. Aston Villa 22 8 3 11 31–35 –4 27
12. Leicester City 21 7 5 9 34–39 –5 26
13. Crystal Palace 23 5 10 8 32–35 –3 25
14. Brentford 24 6 5 13 26–40 –14 23
15. Leeds United 22 5 8 9 27–43 –16 23
16. Everton 21 5 4 12 25–38 –13 19
17. Newcastle 22 3 9 10 24–44 –20 18
18. Norwich City 23 4 5 14 14–46 –32 17
19. Watford 22 4 3 15 23–41 –18 15
20. Burnley 20 1 11 8 17–28 –11 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik