Szuperliga: Arteta szerint erős volt a szurkolók üzenete

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.04.22. 15:05
null
Mikel Arteta szerint erős volt a szurkolók üzenete (Fotó: AFP)
A Szuperliga-botrányt követően az Arsenal tulajdonosai is elnézést kértek a szurkolóktól, csapattagoktól, valamint a szakmai stábtól is, azonban a drukkerek erős választ küldtek a vezetőknek. A döntésfolyamatról, valamint a szimpatizánsok leveléről Mikel Arteta nyilatkozott.

 

„Fontos tanulságokat vonhatunk le arról, hogy a labdarúgásnak milyen szerepe van a világban. Ez a terv emellett azt is megmutatta, hogy a sport a szurkolókhoz tartozik. A járványhelyzet alatt nélkülük kellett fenntartanunk a futballt” – kezdte gondolatait az „ágyúsok” vezetőedzője.

Mikel Arteta elmondta, hogy amikor a szurkolók elmondják a véleményüket, akkor azt nagyon hangosan és tisztán teszik, most pedig talán a legerősebb üzenetet küldték a vezetőknek. Hozzátette, hogy korábban még nem volt ilyen a futballtörténelemben.

„A csapatok a szurkolók hatására elvesztették az érdeklődést, amivel a legjobban döntöttek. Meghallgattuk a drukkereket, és ez 24 óra alatt megölte ezt a projektet. Ez hatalmas jelentőséggel bír a futball világában” – folytatta a spanyol tréner.

A nyilatkozat szerint Arteta csak a hírek megjelenése előtt hallott a tervezetről a vezérigazgatótól, Vinai Venkateshamtől, aki ismertette az edzővel, hogy mi történik pontosan.

„Tisztán és őszintén beszélt velem, megértettem azokat a dolgokat, ami miatt nem tudhattunk a döntéshozatalról. Mi nem voltunk részesei a döntésnek.”

A spanyol szakember ezután azt taglalta, hogy a tulajdonos, Stan Kroenke és a fia egy videóhívás keretein belül beszélt vele arról, hogy miért csatlakoztak a projekthez.

„Ahogy mindig, úgy most is készek voltak arra, hogy tudásuknak megfelelően válaszoljanak, és támogassanak minket. Mindegyikük szándéka az volt, hogy megvédjék és a lehető legjobb helyzetbe hozzák a klubot a jelenben és a jövőben is. Ennek ellenére elfogadják, hogy ez az út, amit választottak szörnyű következményekkel járt és hatalmas hiba is volt. Nagyra becsülöm, hogy bocsánatot kértek azután ami történt, és elismerték a hibát. A játékosok, a szakmai stáb és a klubnál dolgozó embereknek is el kell fogadniuk ezt, és folytatnunk kell a munkát” – tette hozzá Arteta.

Az interjú végén saját helyzetéről is beszélt a vezetőedző. Elmondta, kiváltságosnak érzi magát, és mindenki támogatja őt a klubnál.

 

 


 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Időre van szükség, hogy mindenkinek meglegyen a helye

Angol labdarúgás
2025.11.09. 16:06

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Az igazi Szuperliga Angliában van – remekelnek a PL-csapatok a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 13:08

Mikel Merino duplázott, Prágában is nyert az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 20:47

Bajnokok Ligája: Párizsban szuperrangadót rendeznek

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 10:14

Gary Neville: Csak egy csapat veszélyes az Arsenalra

Angol labdarúgás
2025.11.03. 17:08
Ezek is érdekelhetik