Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
2026.08.11. 10:27
Andoni Iraola (balra) szerint a Liverpool a kulcsjátékosok, mint Virgil van Dijk cseréje után nem tudott jól teljesíteni a Monaco ellen (Fotó: Getty Images)
Andoni Iraola egyelőre limitálja a kulcsjátékosok terhelését, csakhogy közben nagyon lassan érkezik az erősítés a csapathoz, amelynek már tavaly is fájóan rövid volt a kispadja a Premier League-hez. 

Ismét kétgólos előnyről kapott ki a Liverpool FC a felkészülési időszakban, a Leeds United (2–4) után ezúttal a Monaco győzte le Andoni Iraola csapatát (2–3). A vasárnapi vereség annyiban fájóbb, hogy ezúttal az Anfieldben kaptak ki a „vörösök”, de abban hasonlóságot mutattak a meccsek, hogy az edző mindkét esetben limitálta visszatérő kulcsjátékosai terhelését, és a visszaesés az ő kiválásuk után volt igazán tetten érhető. A Monaco ellen egyébként Szoboszlai Dominik kezdőként hetvenhat percet játszott, míg Kerkez Milos csereként beállva jó fél órát kapott.

 „Ez a mérkőzés sokban hasonlított a Leeds ellenihez. Az első félidőben, főleg az első fél órában kifejezetten jól játszottunk, de a csapat jelenleg nem tudja sokkal tovább tartani a színvonalat. A Monaco legalább annyival jobb volt a második félidőben, mint amennyivel mi az első játékrészben, és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést”– értékelt a klub televíziós csatornájának Andoni Iraola. 

A Liverpool négy felkészülési mérkőzést játszott, és bár a Sunderland legyőzése (4–2) után úgy tűnt, ígéretesen alakul az új spanyol edző dinamikus támadójátékra építő taktikája, a Wrexham ellen (1–0) már érezhetően akadtak nehézségek, míg a legutóbbi két meccsen elkerülhetetlennek bizonyult az összeomlás.

„Amint cserélünk, érezhetően elfárad a csapat. Nem tudjuk tartani kilencven percen át a kellő intenzitást, szóval bőven van még dolgunk” – lamentált Iraola, miközben az idő már rég nem neki dolgozik, a Premier League ugyanis alig két hét múlva elrajtol, és a visszatérők formába lendítése mellett fájóan hiányoznak az új igazolások.

Ha abból indulunk ki, hogy a nyáron (ingyen) távozott Mohamed Szalah, Andrew Robertson és Ibrahima Konaté, de csak a szélső Víctor Munoz érkezett véglegesen, a védő Ronald Araújo pedig kölcsönben, akkor számszerűen is deficitben van a csapat, amelynek már tavaly is érezhetően rövid volt a kispadja a Premier League-hez. Jóllehet a januárban szerződtetett védő, Jérémy Jacquet már Liverpoolban van, csakhogy az év eleji vállsérülését követően továbbra sem léphetett még pályára.

„Jérémy esetében vacilláltunk, hogy a Monaco ellen pályára küldjük-e vagy sem, végül úgy döntöttünk, hogy nem – magyarázta Iraola az LFCTV nek. – A következő meccsre rendben lesz, de elismerem, hogy a felépülése kissé tovább tart, mint reméltük.”

Kérdés, mikortól lesz bevethető a másik középső védő, Giovanni Leoni, aki csaknem egy éve szenvedett keresztszalag-szakadást, és hogy valóban érkezik-e Bradley Barcola és/vagy Ibrahim Mbaye a szélekre, miközben a jobbhátvédposzt továbbra is problémás, és a középpálya vékony maradhat, ha Curtis Jones valóban az Interhez távozik. Andoni Iraola pillanatnyilag annak örülhet leginkább, hogy visszatért a csapat kapitánya, Virgil van Dijk – a holland középső védő ötvenkilenc percet játszott a Monaco ellen, igaz, összehozott egy tizenegyest az ellenfélnek. 

„Kifejezetten kértem, hogy hosszú pihenőt kapjak, mert úgy éreztem, szükségem van rá. Nagyon megterhelő idény volt az előző, a felkészülés kezdetétől egészen a vb-kiesés napjáig. Kihagytam az amerikai túrát, de néhány extra napot töltöttem az edzőközpontban, elvégeztem a teszteket a csapat érkezése előtt. Nekem ez volt a legjobb megoldás” – nyilatkozta a Monaco elleni meccset követően a Liverpool Echónak Virgil van Dijk, aki a mögöttünk hagyott idényben, a vb-vel együtt 69 mérkőzésen 6141 játékpercnél állt meg, ami átlagosan 89 percet jelent. A Liverpool csapatkapitánya az elmúlt hónapban töltötte be a harmincötöt, és a 2025 áprilisában aláírt kétéves hosszabbításának utolsó évébe lépett.

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Jeff Bezos és Eduardo Saverin konzorciuma a részvények több mint 30 százalékát szerezhetik meg.

 

 

Legfrissebb hírek

Isak duplázott, Barcola bemutatkozott, győzött a Liverpool az Ipswich otthonában

Angol labdarúgás
2 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni

Angol labdarúgás
2 órája

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
2026.09.03. 23:08

Hasítanak a Liverpool meccsei a Network4-en

Minden más foci
2026.09.03. 16:00

Szoboszlai Dominik jobbhátvéd marad? A Liverpool edzőjének nincs ellenére

Angol labdarúgás
2026.09.03. 14:35

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
2026.09.02. 18:22

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
2026.09.02. 11:15

Kétméteres kapus érkezhet Liverpoolba – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.30. 17:45