Szordínóval kezdődik a Conte-korszak, de még folyik a hangszerelés

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2016.07.25. 17:08
null
Miért mindig én? No. 2, azaz Diego Costa a jelek szerint marad (Fotó: Reuters)
Itt a nyár, az izzadás, az üdülés és a pálinkafőzés ideje – ha szeretne verejték, idegenforgalmi és jövedéki adó nélkül is jól szórakozni, önt is várja a labdarúgó-topligák transzferidőszaka! Itt is folyik a lé, elküldenek embereket (és néha bennünket is) egzotikus éghajlatokra és tájakra, és igen egészségesen el lehet bódulni a köröttünk röpködő összegektől. Szokásunk szerint az angol topligával indítjuk heti transzferológiai körsétánkat.

 

Mégpedig azzal a CHELSEA-VEL, amelyet oly sok közelmúltbeli hányattatás után Antonio Conte kapott kézhez (itt a hányattatást tessék a világszínvonalhoz képest és zárójelesen érteni, lásd a 2015-ös bajnoki címet), hogy ismét angol bajnok és Bajnokok Ligája-győztes legyen a klub.

Nem mondhatjuk, hogy kézbe kapta az udvarseprűt Conte, és nekiesett a keretnek, hiszen a mennyiséget tekintve egyelőre vékonyan igazolt. A minőséget tekintve viszont remekül: Michy Batshuayi az elmúlt idényben a Marseille-ben 23 gólig és 10 gólpasszig jutott, N'Golo Kanté pedig a Premier League-győztes Leicester City motorja volt, sokféle értelemben. Ketten majdnem 80 millió euróért érkeztek, noha a nemrégiben véget érő kontinenstornán nem jutottak igazi főszerephez (sőt a belga sajnos éppen csak ellenünk villogott).

Batshuayit angol lapok szerint Romelu Lukaku, majd Álvaro Morata helyett vette meg a Chelsea, bár a támadó évi ötmillió euró körüli bére nem a „C-terv-létet” tükrözi, Kanté eddig is évi hárommillió körüli fizetést húzott a Leicestertől, ezt megduplázta volna a klub, hogy hosszabbítson, de rájöttek a „rókák”: nem tarthatják meg.

A Chelsea a legutóbbi időkben kéttucatnyi kölcsönjátékost tologat évről évre különböző klubokhoz, a most visszaérkezett és (egyelőre!) meg is tartott játékosok közül kiemelkedik Marco van Ginkel (aki egy kis szerencsével már Kevin De Bruyne magasságában tarthatna), a szintén középső középpályás Mario Pasalic, a szűrő Nathaniel Chalobah, a jó ideje hányódó német válogatott karmester, Marko Marin, a ghánai Christian Atsu, a hosszas csaták és viták után megvett, majd a Juventusnak fillérekért kölcsönadott Juan Cuadrado, a szenegáli védő, Papy Djilobodji, nigériai kollégája, Kenneth Omeruo és a 2012-ben rejtélyes okokból 11.5 millióért megszerzett szélső, középcsatár, Victor Moses.

Ha minden visszatértet megtartott volna a klub, és mondjuk Chelsea-alsóként beneveznek a Premier League-be, talán bent is maradna egy Delac – Omeruo, M. Hector, Djilobodji, Aké – Pasalic, Van Ginkel – Moses, Marin, Cuadrado – Szalah összetételű alapcsapat.

Mohamed Szalaht elvitte a Roma, Falcao és Alexandre Pato további szolgálataiból nem kértek Londonban, a veterán tartalékkapus, Marco Amelia sem élte meg a Conte-érát; miközben komoly érdeklődő alapjátékosért nem jelentkezett még, bár Kanté érkezésével megingott a helye a csapatban Nemanja Maticsnak, aki iránt a hírek szerint több angol élklub is érdeklődik. Eden Hazard múlt idénybeli teljesítménye lelombozta az eddigi udvarlókat, sem a PSG, sem a Real Madrid nem kapkod már érte, legalábbis 100 milliós összegekért nem.

Conte természetesen szeretett volna magával csábítani északra pár játékost Torinóból, mindenki ezt tenné a helyében, de hiába tett a Manchester City olasz hírek szerint 50 millió euró körüli ajánlatot Leonardo Bonucciért, kosarat kapott, és ez elvenni látszik a londoniak kedvét az újraegyesülésektől.

TÍZ ÉVE TÖRTÉNT...

... hogy megérkezett José Antonio Reyesért cserébe a Premier League-be a brazil „Bestia”, „Szörnyeteg”, azaz az 1981-es születésű Júlio Baptista. Aki a Sao Paulóban tűnt fel (ahol a két világbajnoktól, Raítól és Leonardótól leshette el a mesterfogásokat, az ifiben pedig Kaká mellett volt középső középpályás), 2003-ban már a Sevillában robbant be, két idény alatt holmi 43 gólt szerezve. Erre már vevő volt a Real Madrid is, a királyi klub 2005-ben kerek húszmillió eurót fizetett a támadó és bal oldali középpályásként is bevethető játékosért. Aki válogatottjában közel 50-szer szerepelt, láthattuk egy vb-n, két Copa Américán és három Konföderációs Kupán is – ellenben Madridban sokkal többet vártak tőle, ezért is az angliai kölcsönkitérő az Arsenalban. Kudarcot nem vallott Baptista Arsene Wenger keze alatt sem (a Liverpoolnak például úgy lőtt négy gólt, hogy kihagyott egy büntetőt is), de többet vártak tőle, hazaküldték, a spanyolok pedig egy év múlva tízmillióért továbbpasszolták a Romának. Itt Baptista még egyszer megrázta magát, de csúcsformája nem bizonyult tartósnak, 2011 elején az akkoriban feljövőfélben lévő Málagában ellenben csodálatosan kezdett – de itt is elszürkült szép lassan. Három éve a Cruzeiróhoz írt alá, jelenleg az amerikai Orlando profija, régi barátjával, Kakával egyetemben, és szerintünk lehúz még pár idényt egy kisebb brazil klubban is az MLS után. BŐVEBB ÉLETRAJZ ÉS TOVÁBBI CSODÁS BECENEVEK ITT!


Középső védőre mindenképpen szüksége van a klubnak (John Terry idén lesz 36 éves, az Omeruo, Michael Hector, Djilobodji trió még nem topszint, Matt Miazga tapasztalatlan), és nem meglepő módon a Serie A-ban szerepelnek a fő kiszemeltek: a laziós Stefan de Vrij és a nápolyi Kalidou Koulibaly, de a most valenciai Shkodran Mustafi is anno a Sampdoriában futott be. A tartalék kapusnak kinézett Diego Lópezt minden bizonnyal elengedi a Milan, de kiszemelt még a laziós Federico Marchetti (egyes hírek szerint Asmir Begovic távozna a nyáron) is.

Nagyobb falat lesz még egy gólerős csatárt keresni, pontosabban találni, még pontosabban megvenni – Diego Costát Spanyolországból csábítják, a Loic Rémy, Patrick Bamford, Bertrand Traoré hármas tagjai pedig nem igazolták eddig, helyük lenne a kezdőben. Kézenfekvő ötlet visszacsábítani Lukakut, akit éppen olyan jó ötlet volt eladni, mint De Bruyne-t, olcsóbb megoldás lehet Edinson Cavani, aki menni akart Párizsból nem is olyan régen még. A Le10Sport tud egy konkrét, 50 milliós ajánlatról, csak az a kérdés, hogy most, Zlatan Ibrahimovic távozásával is a transzferálás euróhímes mezejére lép-e az uruguayi támadó.

Felbukkant a Barcelonában sokak szerint immáron létszámon feletti Arda Turan neve, akiben megvan az a (Diego Simeone által beléje plántált) taktikai fegyelem, sokoldalúság és állóképesség, harcosság, ami alapemberré tenné Conte csapatában, kérdés, elhagyja-e a török önként a katalánokat.

HÚSZ ÉVE TÖRTÉNT…

…hogy akkoriban sokak számára kissé meglepő módon elengedte az Arsenal a mindössze 28 éves középső és jobb oldali középpályást, Paul Mersont a Middlesbrough-hoz, 6.6 millió mai euróért. A kőkemény játékos kétszeres bajnok volt az „ágyúsokkal”, nyert FA-kupát, a válogatottal e transzfer előtt megjárta a hazai kontinenstornát, két év múlva részt vett a franciaországi vébén. A „meglepő” kifejezést illetik a korabeli információáramlást figyelembe véve értelmezni, ma már minden érdeklődő számára köztudott, hogy Merson papa megküzdött az alkohollal, a kábítószerekkel és a szerencsejáték-függőséggel – és alulmaradt. Egy válogatott meccs után például képes volt elcsatangolni és elveszni Chicagóban. Mindezek nem hatottak ki teljesítményére (a pályán), no és Middlesbrough-hoz később befutó, szent életűnek még csak viccből sem mondható Paul Gascoigne-hoz képest bizony maga volt a jó fiú… Ellenben nem sokat játszhatott a szélső Branco, Juninho, Bryan Robson és Fabrizio Ravanelli oldalán, hatmillióért elcsábította az Aston Villa, ahol egészen 2002-ig küzdött, majd a Portsmouth után a Walsallban vezetett le, tíz évvel ezelőtti visszavonulásáig. Kisebb, nagyon sokadosztályú gárdákban fel-felbukkant még egy ideig, jelenleg a médiában dolgozik, legismertebb állásában a SkySports futballhoz értő szakértője. Önéletrajzi könyvének már a címe is zseniális: Hogyan ne legyünk profi futballisták? Az előszót szerintünk szegény Gascoigne írta..


Erős a gyanúnk egyébként, hogy Diego Costa marad, maga az ék sem szeretne távozni saját bevallása szerint, érkezik azonban még egy „közepesen drága” támadó mellé (vagy Conte sokkolja a közvéleményt Mario Balotelli kölcsönvételével), és többnyire egy csatárral támad majd a Chelsea a következő idényben. Már csak azért is, mert Conte ragaszkodik Cuadradóhoz, de érkezhet a szélső helyére Leicesterből Rijad Mahrez, aki angol források szerint éppen úgy visszautasította az évi hatmillió eurós fizetést garantáló új szerződést, mint Kanté. Olcsóbb megoldás lenne a nagy Abedi Pelé egyik fia, André Ayew, aki tavaly ilyenkor ingyen érkezett Marseille-ből a Swansea Cityhez, és az elmúlt idényben 17 kanadai pontot szerzett alkalmazkodás címén.

Ugyanakkor az se feledjük, hogy Conte a 3–5–2-es felállás szerelmese és nagymestere, és bizony nem is nézne ki rosszul egy Courtois – G. Cahill, Zouma, De Vrij – Willian, Kanté, Fabregas, E. Hazard, Mahrez – D. Costa, Batshuayi csapat. Sokak, például Oscar szerint nem elképzelhetetlen egy 4–2–4-es hadrend, legalábbis támadáskor, ez viszont a 4–2–3–1-es vagy még inkább a 4–4–2-es felállásra utal, persze ezt a játékot a végtelenségig lehet folytatni (ajánljuk hozzá fórumunkat!).

Ha már ennyi „kérdéses” mondatot felhalmoztunk az imént, nézzünk néhány felvetett átigazolási pletykát! A portugál Record szerint Conte kifizetteti a 30 milliós eurós célpontot a Benfica svéd védőjéért, Victor Lindelöfért, aki a jobb oldalon és középen is bevethető, így Braniszlav Ivanovics örökébe léphetne; Moratáért tett egy 75 milliós ajánlatot a klub a Real Madridnak, de kosarat kapott, miközben Lukakuért 89 milliót kér az Everton. Maticsot vinné a Juventus Paul Pogba helyére, míg Rómából érkezhet a nyáron igen keresett védő, Kosztasz Manolasz, Cuadrado „kikiáltási ára” pedig 30 millió euró.

Utóbbi távozása esetén megnyílhat az út egy régebbi Conte-kiszemelt, Antonio Candreva előtt, egyébként Cuadradót több olasz klub is szívesen látta volna, de nincs neki EU-s útleve, ilyen labdarúgókból pedig idényenként csak kettőt regisztrálhatnak a Serie A-ban – így például a két milánói kérő közül kiesett az Inter.

Axel Witsel távozni szeretne a Zenittől, ezt maga a játékos mestere, Mircea Lucescu vallotta be, de nem látni, hol lenne helye a Chelsea-ben (mármint a belgának) – hacsak nagy mozgás nem lesz még a középpályán.

De nem valószínű, hogy lassan már augusztusra fordulva hatalmas változások rengetnék meg a játékoskeretet – Conte szordínóban kezdte Chelsea-beli uralkodását, és nagy talány, milyen hangerőt csikar ki „hangszereiből” az idény végére.

 

ARSENAL
Érkezett:
Granit Xhaka (Mönchengladbach, 45.000.000), Rob Holding (Bolton, 3.000.000)
Kölcsönből vissza: Mathieu Debuchy (Bordeaux), Wojciech Szczesny (AS Roma), Gedion Zelalem (Rangers), Yaya Sanogo (Charlton), Isaac Hayden (Hull), Chuba Akpom (Hull)
Távozott: Mathieu Flamini (szl.), Mikel Arteta (visszavonult), Tomás Rosicky (szl.), Isaac Hayden (Newcastle, 2.900.000), Wellington Silva (Fluminense)
Kölcsönbe: Jon Toral (Granada)

BURNLEY
Érkezett: Nick Pope (Charlton, 1.300.000), Johann Berg Gudmundsson (Charlton, 3.000.000)

Kölcsönből vissza: Adam Reach (Preston), Alex Baptiste (Sheffield United)
Távozott:
Joey Barton (Rangers, i.)

BOURNEMOUTH
Érkezett: Jordon Ibe (Liverpool, 18.000.000), Lewis Cook (Leeds, 7.000.000), Lys Mousset (Le Havre, 6.500.000), Emerson Hyndman (Fulham, i.)
Kölcsönből vissza: Lee Tomlin (Bristol)
Kölcsönbe: Nathan Aké (Chelsea)
Távozott: Matt Ritchie (Newcastle United, 12.000.000), Tommy Elphick (Aston Villa, 3.900.00), Lee Tomlin (Bristol, 3.500.000), Stéphane Zubar (szl.), Sylvain Distin (szl.)
Kölcsönbe: Glenn Murray (Brighton)
Kölcsönből vissza: Juan Iturbe (AS Roma)

CHELSEA
Érkezett:
Michy Batshuayi (Marseille, 39.000.000), N'Golo Kanté (Leiceser, 35.800.000)
Kölcsönből vissza: Tomás Kalas (Middlesbrough), Nathan Aké (Watford), Stipe Perica (Udinese), Danilo Pantics (Vitesse), Juan Cuadrado (Juventus), Mohamed Szalah (AS Roma), Papy Djilobodji (Werder Bremen), Isaiah Brown (Vitesse), Matej Delac (FK Sarajevo), Marko Marin (Trabzonspor), Nathaniel Chalobah (Napoli), Marco van Ginkel (PSV), Mario Pasalic (Monaco), Kenneth Omeruo (Kasimpasa), Cristian Cuevas (St. Truiden), Jeremie Boga (Rennes), Christian Atsu (Málaga), Victor Moses (West Ham), Patrick Bamford (Norwich), Lucas Piazón (Reading), Michael Hector (Reading)
Távozott: Mohamed Salah (AS Roma, 15.000.000), Stipe Perica (Udinese, 4.000.000), Marco Amelia (szl.)
Kölcsönbe: Jeremie Boga (Granada), Nathan Aké (Bournemouth), Tomás Kalas (Fulham)
Kölcsönből vissza:
Alexandre Pato (Corinthians), Falcao (Monaco)

CRYSTAL PALACE
Érkezett:
Andros Townsend (Newcastle United, 15.600.000), James Tomkins (West Ham, 11.700.00), Steve Mandanda (Marseille, i.)
Távozott: Dwight Gayle (Newcastle United, 12.000.000), Emmanuel Adebayor (szl.), Adrian Mariappa (szl.), Brede Hangeland (szl.), Maruan Samak (szl.)

EVERTON
Érkezett:
Maarten Stekelenburg (Fulham, 1.000.000)
Kölcsönből vissza: Shani Tarashaj (Grasshopper), Aiden McGeady (Sheffield Wednesday), Luke Garbutt (Fulham)
Távozott: Tim Howard (Colorado Rapids, i.), Felipe Mattioni (szl.), Tony Hibbert (szl.), Leon Osman (szl.), Steven Pienaar (szl.)

HULL CITY
Érkezett:

Távozott: Sone Aluko (Fulham, i.), Ryan Taylor (szl.)
Kölcsönből vissza: Chuba Akpom (Arsenal), Isaac Hayden (Arsenal)

LEICESTER CITY
Érkezett:
Ahmed Musa (CSZKA Moszkva, 19.500.000 euró), Nampalys Mendy (Nice, 15.500.000), Ron-Robert Zieler (Hannover, 3.500.000), Luis Hernández (Sporting Gijón, ingyen)
Kölcsönből vissza:
Johan Benaluan (Fiorentina), Andrej Kramaric (Hoffenheim), Ritchie De Laet (Middlesbrough), Tom Lawrence (Cardiff)
Távozott: Andrej Kramaric (Hoffenheim, 10.000.000), Dean Hammond (Sheffield United, i.), Mark Schwarzer (szerződése lejárt), Paul Konchesky (Gillingham, i.), N'Golo Kanté (Chelsea, 35.800.000)
Kölcsönből vissza: Nathan Dyer (Swansea)

LIVERPOOL
Érkezett:
Sadio Mané (Southampton, 41.200.000), Loris Karius (Mainz, 6.200.000), Joel Matip (Schalke, i.), Alexander Manninger (Augsburg, i.), Georginio Wijnaldum (Newcastle United, 27.500.000), Ragnar Klavan (Augsburg, 5.000.000)
Kölcsönből vissza: Mario Balotelli (Milan), Marko Grujics (Czvena zvezda), Luis Alberto (Deportivo La Coruna), Samed Yesil (Luzern), Lazar Markovics (Fenerbahce), Andre Wisdom (Norwich)
Távozott: Jordon Ibe (Bournemouth, 18.000.000), Martin Skrtel (Fenerbahce, 6.000.000), Joao Teixeira (Porto, i.), Jordan Rossiter (Rangers, i.), Samed Yesil (szl.), José Enrique (szerződését felbontották), Kolo Touré (Celtic, i.)
Kölcsönbe: Danny Ward (Huddersfield), Bogdán Ádám (Wigan)
Kölcsönből vissza: Steven Caulker (Queens Park)

MANCHESTER CITY
Érkezett:
Ilkay Gündogan (Borussia Dortmund, 27.000.000), Nolito (Celta Vigo, 18.000.000), Olekszandr Zincsenko (FK Ufa, 2.000.000), Aaron Mooy (Melbourne City)
Kölcsönből vissza: Florian Lejeune (Girona), Bruno Zuculini (AEK Athén), Enes Ünal (NAC Breda), Edin Dzeko (AS Roma), Jason Denayer (Galatasaray), Thomas Agyepong (Twente)
Távozott: Edin Dzeko (AS Roma, 11.000.000), Florian Lejeune (Eibar, 1.500.000), Aaron Mooy (Huddersfield), Luke Brattan (Melbourne City), Martín Demichelis (szl.), Richard Wright (visszavonult)
Kölcsönbe: Enes Ünal (Twente)

MANCHESTER UNITED
Érkezett:
Henrih Mhitarjan (Borussia Dortmund, 42.000.000), Eric Bailly (Villarreal, 38.000.000), Zlatan Ibrahimovic (PSG, i.)
Kölcsönből vissza: Tyler Blackett (Celtic), James Wilson (Brighton)
Távozott: Víctor Valdés (Middlesbrough, i.), Nick Powell (Wigan, i.)
Kölcsönbe: Guillermo Varela (Eintracht Frankfurt)

MIDDLESBROUGH
Érkezett:
Marten de Roon (Atalanta, 15.000.000), Viktor Fischer (Ajax, 5.000.000), Bernardo Espinosa (Gijón, i.), Víctor Valdés (Manchester United, i.), Antonio Barragán (Valencia, 2.700.000)
Kölcsönbe: Álvaro Negredo (Valencia)
Távozott: Jonathan Woodgate (szl.), Damia (visszavonult)
Kölcsönből vissza: Michael Agazzi (Milan), Kike Sola (Bilbao), Tomás Kalas (Chelsea), Gastón Ramírez (Southampton)

SOUTHAMPTON
Érkezett:
Pierre-Emile Höjbjerg (Bayern München, 15.000.000), Nathan Redmond (Norwich City, 13.500.000)
Kölcsönből vissza:Gastón Ramírez (Middlesbrough)
Távozott: Sadio Mané (Liverpool, 41.200.000), Graziano Pelle (Santung Luneng, 15.250.000), Victor Wanyama (Tottenham, 14.400.000), Juanmi (Real Sociedad, 5.000.000), Gastón Ramírez (Penarol, i.), Kelvin Davis (visszavonult)
Kölcsönből vissza: Maarten Stekelenburg (Fulham)

STOKE CITY
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Steve Sidwell (Brighton), Peter Odemwingie (Bristol)
Távozott:
Steve Sidwell (Brighton, i.), Peter Odemwingie (szl.)

SUNDERLAND
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Haralamposz Mavriasz (Düsseldorf), Danny Graham (Blackburn), Emanuele Giaccherini (Bologna), Steven Fletcher (Marseille), Santiago Vergini (Getafe), Jordi Gómez (Blackburn), Will Buckley (Birmingham), Liam Bridcutt (Leeds)
Távozott: Santiago Vergini (Boca Juniors, 900.000), Danny Graham (Blackburn, i.), Steven Fletcher (Sheffield Wednesday, i.), Wes Brown (szl.), Steve Harper (szl.), Valentin Roberge (szl.), Emanuele Giaccherini (Napoli, 1.500.000)
Kölcsönből vissza: Dame N’Doye (Trabzonspor), Ola Toivonen (Rennes), Yann M’Vila (Rubin Kazany), DeAndre Yedlin (Tottenham)

SWANSEA CITY
Érkezett:
Leroy Fer (Queens Park, 5.600.000), Mike van der Hoorn (Ajax, 2.500.000),
Kölcsönből vissza: Nathan Dyer (Leicester), Matt Grimes (Blackburn), Éder (Lille), Gerhard Tremmel (Werder Bremen), Franck Tabanou (St.-Étienne),
Távozott: Alberto Paloschi (Atalanta, 6.000.000), Éder (Lille, 4.500.000)
K: Kyle Bartley (Leeds), Matt Grimes (Leeds)

TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett:
Vincent Janssen (AZ Alkmaar, 22.100.000), Victor Wanyama (Southampton, 14.400.000)
Kölcsönből vissza: Federico Fazio (Sevilla), DeAndre Yedlin (Sunderland), Alex Pritchard (West Bromwich)
Távozott:

WATFORD
Érkezett:
Isaac Success (Granada, 15.000.000), Christian Kabasele (Genk, 6.950.000), Jerome Sinclair (Liverpool U21, 3.600.000), Brice Dja Djedjé (Marseille, 3.600.00)
Kölcsönbe: Juan Camilo Zuniga (Napoli), Obbi Oulare (Zulte Waregem)
Kölcsönből vissza: Abdoulaye Doucouré (Granada), Giedrius Arlauskis (Espanyol), Miguel Layún (Porto), Adalberto Penaranda (Granada), Matej Vydra (Reading), Daniel Pudil (Sheffield Wednesday)
Távozott: Miguel Layún (Porto, 6.000.000), José Manuel Jurado (Espanyol, 1.200.000), Gabriele Angella (Udinese), Joel Ekstrand (szl.)
Kölcsönből vissza: Víctor Ibarbo (AS Roma), Nathan Aké (Chelsea)
Kölcsönbe: Adalberto Penaranda (Udinese)

WEST BROMWICH ALBION
Érkezett:
Matt Phillips (Queens Park, 6.500.000)
Távozott: Anders Lindegaard (Preston, i.), Stéphane Sessegnon (szl.), Victor Anichebe (szl.)
Kölcsönből vissza: Alex Pritchard (Tottenham), Sandro (Queens Park)

WEST HAM UNITED
Érkezett: Manuel Lanzini (al-Dzsazíra Abu Dabi, 12.000.000), Toni Martínez (Valencia U20, 3.000.000), Gökhan Töre (Besiktas, k., 3.000.000), Havard Nordtveit (Mönchengladbach, i.), Szofian Féguli (Valencia, i.)
Kölcsönből vissza: Maarten Stekelenburg (Fulham)
Távozott:
James Tomkins (Crystal Palace, 11.700.000), Joey O’Brien (szl.)
Kölcsönbe: Stephen Hendrie (Blackburn)
Kölcsönből vissza: Alex Song (Barcelona), Manuel Lanzini (al-Dzsazíra Abu Dabi), Emmanuel Emenike (Fenerbahce), Victor Moses (Chelsea)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

NEWCASTLE UNITED
Érkezett:
Matt Ritchie (Bournemouth, 12.000.000), Dwight Gayle (Crystal Palace, 12.000.000), Matz Sels (Gent, 6.000.000), Isaac Hayden (Arsenal U21, 2.900.000), Jesús Gámez (Atlético Madrid)
Kölcsönből vissza: Florian Thauvin (Marseille)
Távozott: Andros Townsend (Crystal Palace, 15.600.000), Rémy Cabella (Marseille, 8.000.000), Papiss Demba Cissé (Santung Luneng, 5.850.000), Steven Taylor (szl.), Fabricio Coloccini (szl.), Georginio Wijnaldum (Liverpool, 27.500.000)
Kölcsönből vissza: Seydou Doumbia (AS Roma)

NORWICH CITY
Érkezett:
Sergi Canós (Liverpool U21, 3.000.000)
Kölcsönből vissza: Ricky van Wolfswinkel (Betis)
Távozott: Nathan Redmond (Southampton, 13.500.000) , Gary O’Neil (Bristol City, i.)
Kölcsönből vissza: Dieumerci Mbokani (Dinamo Kijev)

ASTON VILLA
Érkezett:
Aaron Tshibola (Reading, 5.900.000), Pierluigi Gollini (Hellas Verona, 5.000.000), Tommy Elphick (Bournemouth, 3.900.000)
Kölcsönből vissza: José Ángel Crespo (Vallecano)
Távozott: José Ángel Crespo (PAOK, i.), Kieran Richardson (szl.), Charles N’Zogbia (szl.)

Lezárva hétfő délben, vastaggal az elmúlt hét történései.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik