A Chelsea botlott, a Liverpool simán nyert, és előzött

Vágólapra másolva!
2013.11.09. 15:55
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 11. fordulójában a Liverpool hazai pályán 4–0-ra legyőzte a Fulhamet, a Chelsea pedig az utolsó pillanatban értékesített büntetővel 2–2-re mentette a West Bromwich Albion elleni bajnokit.



Suárez és Gerrard „kivégezték” a Fulhamet (Fotó: Action Images)
Suárez és Gerrard „kivégezték” a Fulhamet (Fotó: Action Images)

Az ebben a szezonban már 14 PL-gólt számláló Luis Suárez, Daniel Sturridge csatárpárossal felálló Liverpool a legutóbbi három bajnokijából csak egyet nyert meg, de egy esetleges győzelemmel közelebb férkőzhetett volna a holnap a Manchester United otthonában pályára lépő Arsenalhoz, amely a forduló előtt öt ponttal előzte meg a „vörösöket”.

A liverpooliak ennek fényében jól is kezdték a találkozót, és szinte egy pillanatra sem engedték át a kezdeményezés jogát a vendégeknek.

Az első gólt a 23. percben a Fulham szerezte – mégis a Liverpool jutott vezetéshez. Gerrard partvonal mellől elvégzett szabadrúgása után Suárez érkezett remekül, és zavarta meg védőjét, Amorebietát, aki így a saját kapujába csúsztatott 8 méterről. 1–0

Az öngól teljesen összezavarta a vendégeket, és három perccel később (26. perc) a második góljukat is megszerezték a hazaiak: Gerrard szögletét követően az előző akció után még mindig kicsit tanácstalannak tűnő Amorebieta maradt le Skrtelről, aki így 5 méterről, könnyedén fejelt a kapuba. 2–0

A liverpooliak itt le is állhattak volna, hiszen a három pontot már szinte biztosan begyűjthették volna, mivel a Fulham 1966 óta egyszer tudott egy gólnál többet szerezni az Anfield Roadon. Gerrardék ennek ellenére nem álltak le, sőt a 36. percben berámoltak egy újabb gólt Stekelenburg kapujába. Henderson kiugratása után Suárez kapta a labdát a tizenhatos jobb oldalánál, és bár az uruguayit kicsit kiszorították, mire lövésre emelte a lábát, az ötös sarkáról még el tudott gurítani a rosszul helyezkedő Stekelenburg mellett. 3–0

A félidei szünet sem nagyon törte meg a hazaiak lelkesedését, és a második játékrész első pár percében akár még két gólt lőhettek volna, ha nincs a remekül „repkedő” Stekelenburg.

A holland kapus remeklése ellenére az 54. percben a negyediket is bevágta a Liverpool. Gerrard szerzett labdát nagyszerű mozdulattal a félpályánál, majd ugratta ki a lendületben lévő Suárezt. Az uruguayi még tolt egy párat a labdán, majd Stekelenburg mellett a bal alsóba gurított. 4–0

A 54. percben szerzett találattal a liverpooliak történelmük során 54. alkalommal tudtak legalább négy gólt szerezni a bajnokságban hazai pályán. A „vörösök” előtt ezt a statisztikai adatot nézve csak a Manchester United (74), a Chelsea (63) és az Arsenal (62) áll.

És egy másik statisztikai érdekesség: Suárez egymás után négy hazai Pool-bajnokin volt eredményes – 2011-ben Dirk Kuyt óta első játékosként a Liverpool színeiben.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

Tulajdonképpen kötelező győzelmet kellett aratnia a Southamptonnak, amely a Hull Cityt fogadta. Ez meg is történt, miután Lambert gólpasszt adott Schneiderlinnek, majd ő maga talált tizenegyesből a kapuba. Fél óra sem telt el, s gyakorlatilag már zsebben volt az újabb három pontja a szezon meglepetéscsapatának.

Aztán Lallana is betalált, így a szünetben már három góllal vezetett a Southampton, amely végül 4–1-es győzelemmel húzta be a három pontot.

A Chelsea egy szemfüles Samuel Eto'-góllal szerzett vezetést a West Brom ellen. Az első játékrész végén Hazard lövését még védte Myhill, akiről Ridgewelhez pattant a labda. A WBA védője azonban sokat várt, így az odaugró kameruni csatár a kapuba passzolta a labdát. Érdekes, hogy Eto'o a hét közben Hildebrand figyelmetlenségét kihasználva szerzett gólt a Schalke ellen. Nem hiába, a rutin…

De aztán kellemetlen meglepetés érte a második félidőben a londoniakat. Egy szögletet követő fejest ugyan még fogott Petr Cech, de a felpattanó labdára Shane Long érkezett erőszakosan, és fejelte a labdát a hazai kapuba. És még nem volt vége! Az igazi hidegzuhany ezután érkezett: Sessegnon gólja ugyanis sokáig úgy tűnt, győzelmet ér a Stamford Bridge-en. De nem ért.

Hazard ugyanis a 96. percben egyenlített – egy meglehetősen könnyű síppal befújt 11-essel…

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
11. FORDULÓ
Liverpool–Fulham 4–0
(Amorebieta 23. – öngól, Skrtel 26., Suárez 36., 54.)
Chelsea–West Bromwich Albion 2–2 (Eto'o 45., Hazard 96. – 11-esből, ill. Long 61., Sessegnon 68.)
Aston Villa–Cardiff City 2–0
(Bacuna 76., Kozák 85.)
Crytal Palace–Everton 0–0
Southampton–Hull City 4–1
(Schneiderlin 16., Lambert 30. – 11-esből, Lallana 37., S. Davis 88., ill. Sagbo 55.)
KÉSŐBB
18.30 Norwich City–West Ham United


AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 10 8 1 1 22–9 +13 25
2. Liverpool 11 7 2 2 21–10 +11 23
3. Southampton 11 6 4 1 15–5 +10 22
4. Chelsea 11 6 3 2 18–10 +8 21
5. Everton 11 5 5 1 14–10 +4 20
6. Tottenham 10 6 2 2 9–5 +4 20
7. Manchester City 10 6 1 3 28–11 +17 19
8. Manchester United 10 5 2 3 17–13 +4 17
9. West Bromwich Albion 11 3 5 3 12–12 0 14
10. Aston Villa 11 4 2 5 11–12 –1 14
11. Newcastle 10 4 2 4 14–16 –2 14
12. Hull City 11 4 2 5 9–14 –5 14
13. Cardiff 11 3 3 5 9–15 –6 12
14. Swansea 10 3 2 5 12–12 0 11
15. Norwich City 11 3 2 6 9–21 –12 11
16. West Ham 11 2 4 5 9–11 –2 10
17. Fulham 11 3 1 7 10–19 –9 10
18. Stoke City 10 2 3 5 7–11 –4 9
19. Sunderland 10 1 1 8 7–22 –15 4
20. Crystal Palace 11 1 1 9 6–21 –15 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik