PL: Werner is betalált, a Chelsea emberelőnyben verte a Sotont

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.10.02. 17:59
null
Timo Werner öröme (Fotó: AFP)
A Chelsea 3–1-re legyőzte a Southamptont az angol labdarúgó Premier League 7. fordulójának szombati játéknapján.

 

Nehéz szülés volt, de sikerült: Timo Werner gólt szerzett, amivel fontos részt vállalt a Chelsea Southampton elleni sikeréből. A korán vezetést szerző londoniak először a német csatár fejesével duplázhatták volna meg előnyöket, de a találatot megelőzően César Azpilicueta szabálytalan volt védőjével szemben, így a VAR-vizsgálatot követően érvénytelenítették a gólt.

A második félidőben James Ward-Prowse southamptoni szemszögből hőssé, majd negatív hőssé avanzsált: egyenlítő gólt szerzett, majd egy csúnya becsúszást követően kiállították – csapata pedig elbukta a mérkőzést. A hajrában Werner másodszor is bevette a kaput – ezúttal már szabályos körülmények között – , majd egy kapu előtti nagy kavarodás után Ben Chilwell már a gólvonalon túlról kikapott találata alakította ki a végeredményt.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

A Leeds United a mérkőzést végig irányítva, egy góllal nyert a Watford ellen. Hvang Hi Csan duplázott, a Wolverhampton pedig legyőzte a továbbra is győzelem nélküli Newcastle-t. A nyeretlenek összecsapásán egyik csapat sem örülhetett a végeredménynek: a Burnley és a Norwich gól nélküli döntetlent követően vonult le a pályáról.

A Manchester United nem bírt az Evertonnal. Erről a mérkőzésről részleteket ide kattintva olvashat!

ANGOL PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ
Burnley–Norwich City 0–0
Chelsea–Southampton 3–1
(Chalobah 9., Werner 84., Chilwell 89., ill. Ward-Prowse 60.)
Kiállítva: Ward-Prowse (77.)
Leeds United–Watford 1–0 (D. Llorente 18.)
Wolverhampton–Newcastle United 2–1 (Hvang Hi Csan 20., 58., ill. Hendrick 41.)
Brighton–Arsenal 0–0

A TOVÁBBI PROGRAM
Korábban
Manchester United–Everton 1–1 (Martial 43., ill. Townsend 65.)
Vasárnap
15.00: Crystal Palace–Leicester City
15.00: Tottenham–Aston Villa (Tv: Spíler1)
15.00: West Ham United–Brentford
17.30: Liverpool–Manchester City (Tv: Spíler1)

Az állás
1. Chelsea 7 5 1 1 15–3 +12 16
2. Liverpool 6 4 2 15–4 +11 14
3. Manchester United 7 4 2 1 14–6 +8 14
4. Everton 7 4 2 1 13–8 +5 14
5. Brighton & Hove Albion 7 4 2 1 8–5 +3 14
6. Manchester City 6 4 1 1 12–1 +11 13
7. West Ham 6 3 2 1 13–8 +5 11
8. Aston Villa 6 3 1 2 9–7 +2 10
9. Arsenal 7 3 1 3 5–10 –5 10
10. Brentford 6 2 3 1 8–5 +3 9
11. Wolverhampton 7 3 4 5–6 –1 9
12. Tottenham 6 3 3 4–9 –5 9
13. Watford 7 2 1 4 7–10 –3 7
13. Leicester City 6 2 1 3 7–10 –3 7
15. Crystal Palace 6 1 3 2 6–9 –3 6
16. Leeds United 7 1 3 3 7–14 –7 6
17. Southampton 7 4 3 5–10 –5 4
18. Burnley 7 3 4 5–11 –6 3
19. Newcastle 7 3 4 8–16 –8 3
20. Norwich City 7 1 6 2–16 –14 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik