PL: Tuchelre eltiltás várhat, Conte megúszta, csak fizetnie kell

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.19. 19:58
null
Thomas Tuchel és Antonio Conte kis híján összeverekedett a PL-derbi lefújása után (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea menedzsere, Thomas Tuchel 35 ezer fontos, míg a Tottenhamet irányító Antonio Conte 15 ezer fontos büntetést kapott az angol szövetség fegyelmi bizottságától, de a német trénert egy mérkőzésre is eltilthatják, ezt azonban az írásos indoklásig felfüggesztették, s ott lehet csapata vasárnapi, Leeds elleni bajnokiján – írja a Sky Sports.

 

Már a Chelsea–Tottenham mérkőzés közben, majd a mérkőzés lefújása után is kis híján összeverekedett a „kékek” német menedzsere, Thomas Tuchel a „sarkantyúsok” olasz szakvezetőjével, Antonio Contéval, ami után mindkét felet kiállította a játékvezető.

Az eset után az angol szövetség (FA) Tuchelt 35 ezer fontra büntette, emellett egy mérkőzésre szóló eltiltással is sújtotta, de utóbbit addig felfüggesztették, amíg nem születik meg az írásos indoklás az ügyben, így a német ott lehet a Chelsea vasárnapi, leedsi vendégjátékán. Az FA azonban további vizsgálatokat folytat Tuchel mérkőzés utáni megjegyzéseivel kapcsolatban.

Conte olcsóbban megúszta, 15 ezer fontos pénzbírságot kapott, miután kijelentette: elfogadja és tiszteletben tartja a döntést.

Ha Tuchelt eltiltják, arra a mérkőzésre Löw Zsolt veheti át a csapat irányítását.

 


 

Legfrissebb hírek

A City De Bruyne góljával törte meg a Wolves veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2025.05.02. 22:49

Pep Guardiola szerződése lejártával távozik a Citytől, pihenőt tartana

Angol labdarúgás
2025.05.02. 20:21

Szó szerint beleremegett az Anfield Alexis Mac Allister góljába

Angol labdarúgás
2025.05.02. 15:18

Gyökeres a Manchester Unitedben? Rúben Amorim elmondta a véleményét

Angol labdarúgás
2025.05.01. 10:29

Újabb legenda szerint kell Kerkezzel erősíteniük Szoboszlaiéknak

Angol labdarúgás
2025.04.30. 18:22

A Liverpoolt és az Aston Villát is kifoszthatják nyáron a szaúdi klubok

Angol labdarúgás
2025.04.30. 17:20

Hatalmas súlyú ezüsttrófeát emelhet magasba Szoboszlai Dominik – már az is megvan, hogy mikor

Angol labdarúgás
2025.04.28. 12:18

343 nappal később... Jürgen Klopp után Arne Slot is dalra fakadt az Anfielden – videó

Angol labdarúgás
2025.04.28. 12:08
Ezek is érdekelhetik