PL: Ronaldo meglőtte a 700. klubgólját, idegenben nyert az MU

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.09. 21:58
null
Cristiano Ronaldo megszerezte karrierje 700. klubgólját (Fotó: AFP)
Hiába szerzett vezetést az Everton, a Manchester United fordítani tudott és elvitte a három pontot a Goodison Parkból az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójának vasárnapi zárómeccsén. A „vörös ördögök” második gólját Cristiano Ronaldo szerezte, akinek ebben az idényben ez volt az első találata, amit nem büntetőből szerzett, és egyben karrierje 700. klubgólja is.

Nem kellett sokat várni a találkozó első találatára, már az ötödik percben megszerezte a vezetést az Everton. Egy szerelés után a bal oldalon vezettek támadást a hazaiak, Demarai Gray cipelte a labdát a tizenhatos felé, majd két csel után Lisandro Martínez meg tudta állítani. A labda azonban pont az érkező Alex Iwobi elé pattant, aki egy igazítást követően gyönyörűen a kapu jobb oldalába csavart, a kapusnak esélye sem volt (1–0). VIDEÓ ITT!

Iwobinak sorozatban ez volt a harmadik meccse, amin gólt szerzett vagy gólpasszt adott, ez legutóbb 2016-ban fordult vele elő. Ráadásul az Everton középpályása ebben az idényben 4 gólban vállalt közvetlen szerepet, kétszer többen, mint bármelyik csapattársa.

Tíz perc sem telt el, amikor a Manchester United egyenlíteni tudott. A sérülten kezdő Anthony Martial indította a jobb oldalon Antonyt, aki remekül indult be a lemaradó védője mellett, majd ballal a kitámadó Jordan Pickford mellett eltekerte a labdát a hosszúba (1–1). VIDEÓ ITT!

A brazil szélső ezzel a góljával az első játékos lett az MU történelmében, aki az első három PL-meccsén be tudott találni.

A 44. percben pedig megtört a jég: a Martial helyett csereként beálló Cristiano Ronaldo megszerezte pályafutása 700. klubgólját. Iwobi vesztett labdát a United térfelén, Casemiro szerelte a nigériait, majd egy hosszú passzal indította a portugált, aki kilépett a bal oldalon, végül Pickford mellett ballal a jobb alsóba lőtt (1–2). VIDEÓ ITT!

A 81. percben úgy tűnt, tovább növeli előnyét a vendég United, azonban Marcus Rashford találatát a játékvezető kezezés miatt érvénytelenítette. VIDEÓ ITT!

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ

Everton–Manchester United 1–2 (Iwobi 5., ill. Antony 15., C. Ronaldo 44.)

KORÁBBAN
Manchester City–Southampton 4–0(Cancelo 20., Foden 32., Mahrez 49., Haaland 65.)
Chelsea–Wolverhampton 3–0(Havertz 45+3., Pulisic 54., Broja 90.)
Newcastle United–Brentford 5–1(Bruno Guimaraes 21., 56., Murphy 28., Almirón 82., Pinnock 90. – öngól, ill. Toney 54. – 11-esből)
Bournemouth–Leicester City 2–1(Billing 68., Christie 71., ill. Daka 10.)

Brighton–Tottenham 0–1(Kane 22.)

Crystal Palace–Leeds United 2–1(Édouard 24., Eze 76., ill. Struijk 10.)
West Ham United–Fulham 3–1(Bowen 29. – 11-esből, Scamacca 63., M. Antonio 90+1. ill. A. Pereira 5.)

Arsenal–Liverpool 3–2(Martinelli 1., Saka 45+5., 76. – a másodikat 11-esből, ill. D. Núnez 34., Firmino 53.)

KÉSŐBB
HÉTFŐN
21.00:
Nottingham–Aston Villa (Tv:Arena4)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 9 8 1 23–10 +13 24
2. Manchester City 9 7 2 33–9 +24 23
3. Tottenham 9 6 2 1 20–10 +10 20
4. Chelsea 8 5 1 2 13–10 +3 16
5. Manchester United 8 5 3 13–15 –2 15
6. Newcastle 9 3 5 1 17–9 +8 14
7. Brighton & Hove Albion 8 4 2 2 14–9 +5 14
8. Bournemouth 9 3 3 3 8–20 –12 12
9. Fulham 9 3 2 4 14–18 –4 11
10. Liverpool 8 2 4 2 20–12 +8 10
11. Brentford 9 2 4 3 16–17 –1 10
12. Everton 9 2 4 3 8–9 –1 10
13. West Ham 9 3 1 5 8–10 –2 10
14. Leeds United 8 2 3 3 11–12 –1 9
15. Crystal Palace 8 2 3 3 10–12 –2 9
16. Aston Villa 8 2 2 4 6–10 –4 8
17. Southampton 9 2 1 6 8–17 –9 7
18. Wolverhampton 9 1 3 5 3–12 –9 6
19. Leicester City 9 1 1 7 15–24 –9 4
20. Nottingham Forest 8 1 1 6 6–21 –15 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik