PL: Nottinghamben is kikapott az Arsenal, bajnok a Man. City!

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.05.20. 20:30
null
A bajnoki cím elúszott, de így is boldog lehet a második hellyel az Arsenal... (Fotó: Getty Images)
Az Arsenal 1–0-ra kikapott idegenben a Nottingham Foresttől az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 37. fordulójának szombati játéknapján, ezzel biztossá vált, hogy már matematikailag sem lehet első, így bajnok a Manchester City.

 

Az utóbbi hetekben – talán a Newcastle elleni meccset leszámítva – már nem azt az Arsenalt láthattuk, amelyet korábban, Mikel Arteta csapata elfáradt, a kezdőből kulcsemberek dőltek ki. Ez a bennmaradásért küzdő Nottingham Forest elleni idegenbeli meccsen is bebizonyosodott. A Forest már a 19. percben vezetést szerzett a nigériai, exliverpooli csatár, Taiwo Awoniyi gólja révén, majd megtartotta előnyét az egész meccsen. Az Arsenal 80 százalék (!) felett birtokolta a labdát, de veszélyes lehetőséget alig tudott kialakítani. 1–0

Ezzel pedig matematikailag is eldőlt: már nem lehet első az Arsenal, bajnok a Manchester City! Pep Guardiola érkezése óta immár ötödször nyerte meg a PL-t a City (az elmúlt hat idényből ötször lett első), amely összességében kilencszeres angol bajnoknak mondhatja magát, ezzel továbbra is az örökranglista negyedik helyén áll a Manchester United, a Liverpool és az Arsenal mögött, a Chelsea-t megelőzve.

A hazai győzelemmel már biztossá vált, hogy a nagy múltú Nottingham újoncként bent maradt a Premier League-ben.


ANGOL PREMIER LEAGUE
37. FORDULÓ
Nottingham Forest–Arsenal 1–0
(Awoniyi 19.)
KORÁBBAN
Bournemouth–Manchester United 0–1
(Casemiro 9.)
Fulham–Crystal Palace 2–2 (Mitrovics 45+5., 61., ill. Edouard 34., Ward 83.)
Liverpool–Aston Villa 1–1 (Firmino 90., ill. J. Ramsey 27.)
Wolverhampton–Everton 1–1 (Hvang Hi Csen 34., ill. Mina 90+10.)

Tottenham Hotspur–Brentford 1–3 (Kane 8., ill. Mbeumo 50., 62., Wissa 88.)

VASÁRNAP
14.30:
West Ham United–Leeds United (Tv: Match4)
15.00: Brighton–Southampton (Tv: Spíler1)
17.00: Manchester City–Chelsea (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

HÉTFŐN
21.00:
Newcastle United–Leicester City (Tv: Match 4)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 35 27 4 4 92–31 +61 85
2. Arsenal 37 25 6 6 83–43 +40 81
3. Newcastle 36 19 12 5 67–32 +35 69
4. Manchester United 36 21 6 9 52–41 +11 69
5. Liverpool 37 19 9 9 71–43 +28 66
6. Brighton & Hove Albion 35 17 7 11 67–49 +18 58
7. Aston Villa 37 17 7 13 49–45 +4 58
8. Tottenham 37 17 6 14 66–62 +4 57
9. Brentford 37 14 14 9 57–46 +11 56
10. Fulham 37 15 7 15 54–51 +3 52
11. Crystal Palace 37 11 11 15 39–48 –9 44
12. Chelsea 35 11 10 14 36–41 –5 43
13. Wolverhampton 37 11 8 18 31–53 –22 41
14. Bournemouth 37 11 6 20 37–70 –33 39
15. West Ham 36 10 7 19 38–52 –14 37
16. Nottingham Forest 37 9 10 18 37–67 –30 37
17. Everton 37 7 12 18 33–57 –24 33
18. Leeds United 36 7 10 19 46–71 –25 31
19. Leicester City 36 8 6 22 49–67 –18 30
20. Southampton 36 6 6 24 31–66 –35 24

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik