PL: Mata-varázslattal nyert a MU; Gera beállt, majd megsérült

Vágólapra másolva!
2014.04.05. 17:53
null
Mata nagyon elemében volt a Newcastle ellen, Münchenben azonban nem léphet pályára (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában a Manchester United Juan Mata vezérletével 4–0-s győzelmet aratott a Newcastle otthonában. Gera Zoltán a 77. percben lépett pályára a West Bromban, amely 1–0-ra nyert a Norwich pályáján, s ezzel pontszámban beérte ellenfelét a tabellán. Gerát azonban hat perccel beállása után le kellett cserélni sérülés miatt.


Ősszel a Newcastle hatalmas meglepetésre győzni tudott az Old Traffordon, David Moyes együttese így a revánsban bízva ment harcba a St. James' Parkban. Nehezítette viszont a United dolgát, hogy sem Robin van Persie, sem Wayne Rooney nem léphetett pályára sérülés miatt, ráadásul Moyes több alapemberének is pihenőt adott – a Bayern München elleni BL-kötelezettségekre való tekintettel.

A Unitedban kezdőként kapott lehetőséget Juan Mata, aki a Bajnokok Ligájában a szabályok értelmében nem szerepelhet, s a spanyol világ- és Európa-bajnok középpályás nyerő embernek bizonyult.

A 39. percben mesterien tekert szabadrúgásból a hazai kapuba, a fordulás után pedig kihasználva a hazai védők hibáját, egy pimasz cselt követően higgadtan az üres kapuba gurított.

Nem volt még vége: a 64. percben mintaszerű támadás végén Kagava Sindzsi centerezéséből Javier Hernández talált be. Majd a 93. percben Mata sarokkal adott gólpasszt Adnan Janzujnak – 4–0 lett a vége.

A MU tehát könnyed sikerrel hangolt a Bayern München elleni visszavágóra.



A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

Gera Zoltán csereként 13 percet kapott volna a West Bromban – amely akkor már 1–0-ra vezetett a Norwich otthonában, s végül el is hozta mind a három pontot, ezzel pontszámban beérte a „kanárikat” – ám a magyar válogatott középpályást a 83. percben le kellett cserélni sérülés miatt.

A kiesés elől menekülő Crystal Palace a Chelsea legyőzése után lendületben maradt, s Cardiffban nyert 3–0-ra.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ

Newcastle United–Manchester United 0–4 (Mata 39., 50., Hernández 64., Januzaj 93.)
Norwich–West Bromwich Albion 0–1 (Amalfitano 16.)
Hull–Swansea 1–0 (Boyd 39.)
Cardiff–Crystal Palace 0–3 (Puncheon 31., 88., Ledley 71.)
Aston Villa–Fulham 1–2 (Holt 70., ill. Richardson 61., Rodallega 86.)
KÉSŐBB
18.30: Chelsea–Stoke (Tv: Digi Sport1)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Liverpool 32 22 5 5 88–39 +49 71
2. Manchester City 31 22 4 5 84–29 +55 70
3. Chelsea 32 21 6 5 62–24 +38 69
4. Arsenal 32 19 7 6 56–37 +19 64
5. Everton 31 17 9 5 49–31 +18 60
6. Manchester United 33 17 6 10 55–37 +18 57
7. Tottenham 32 17 5 10 40–44 –4 56
8. Southampton 33 13 9 11 50–44 +6 48
9. Newcastle 33 14 4 15 38–51 –13 46
10. Stoke City 32 10 10 12 37–45 –8 40
11. West Ham 32 10 7 15 36–42 –6 37
12. Hull City 33 10 6 17 34–40 –6 36
13. Aston Villa 32 9 7 16 35–48 –13 34
14. Crystal Palace 32 10 4 18 23–39 –16 34
15. Swansea 33 8 9 16 45–49 –4 33
16. West Bromwich Albion 32 6 14 12 37–48 –11 32
17. Norwich City 33 8 8 17 26–52 –26 32
18. Fulham 33 8 3 22 32–73 –41 27
19. Cardiff 33 6 8 19 29–64 –35 26
20. Sunderland 30 6 7 17 28–48 –20 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik