PL: máris Szoboszlai Dominikon vitatkoznak a liverpooli szakírók

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2023.07.08. 07:40
null
Az elmúlt napokban gyakran elhangzott, a Liverpool 8-as meze a bizalom jele – Szoboszlai Dominik pontosan tudja, ezt neki a pályán kell majd meghálálnia (Fotó: Getty Images)
Paul Joyce, a brit The Times Liverpoollal foglalkozó újságírója szerint Szoboszlai Dominiknak bizonyítania kell, hogy nem csak a videoösszefoglalók alapján klasszis játékos, a másik szakíró, Paul Tomkins megvédte a magyar játékost, egyben lehordta az elhamarkodottan ítélkezőket.

 

Szép összefoglalója volt Naby Keitának, Timo Wernernek és még sok más, átigazolás előtt álló, a Youtube-on világklasszisnak tűnő futballistának is – írta Paul Joyce, majd azt a következtetést vonja le, hogy szerinte Szoboszlai Dominik látványos góljai és gólpasszai az összefoglalók alapján még nem tükrözhetik a valóságot. A brit The Times liverpooli futballal foglalkozó újságírója azt is leírta, hogy a magyar középpályásnak bizonyítania kell, éppenséggel azt, hogy nem csak néhány perces videókban sztár.

Nos, Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi sem fest olyan rosszul a felületesebb szurkolók által gyakran kattintott összefoglalókban, tehát az összehasonlítás nem egészen igazságos.

„Tényleg azt hozzuk fel egy játékosról kritikaként, hogy szép megoldásai vannak egy videóban? Szoboszlai éppenséggel k...ott jól néz ki ezekben” – erre már Paul Tomkins hívta fel a figyelmet, aki a „vörösökkel” kapcsolatban blogot vezet, és a klubról szóló számos könyv szerzője. Szerinte az Alexis Mac Allisterre és Szoboszlai Dominikra költött 112 millió euró egyáltalán nem nevezhető pénzkidobásnak, és a csapat csak attól nem lesz jobb, hogy időt és energiát fektet az utóbbi másfél évben igazolt Darwin Núnez, Luis Díaz és Cody Gakpo fejlesztésébe. A hosszú blogbejegyzés vezérfonala egyébként a Liverpool átigazolási politikájára összpontosít, amely sok szurkoló szerint nem elég ambiciózus, ugyanis a klub többségi tulajdonosa, a Fenway Sports Group (FSG) nem költ eleget átigazolásokra.

Lapunk csütörtöki számában éppen erről a stratégiáról készült összeállítás, amelyben megírtuk, hogy csak Jürgen Klopp első nyári átigazolási időszaka óta több mint 700 millió eurót költött a Liverpool új játékosokra, amely évente átlagosan 100 millió euró. Ez ugyan nem a legmagasabb költés a Premier
League-ben, ám azt Paul Tomkins is kiemeli, a Liverpool ereje a Manchester Cityhez, a Manchester Unitedhez vagy a Chelsea-hez képest nem a gigantikus átigazolási összegekben rejlik, hanem a nagyszerű játékosmegfigyelésben és az adatelemzésben. Ez a háttérmunka ad lehetőséget például arra, hogy You­tube-videók helyett (vagy mellett) a szakvezetőség mélyebben is tanulmányozzon játékosokat.

„Átigazolásokat az összegek alapján vizsgálni olyan, mint futballistákat a passz­pontosságuk alapján megítélni. Ez alapján Kevin De Bruynénél az öt topbajnokság játékosainak kilencven százaléka jobban passzol. Talán kérdezz meg német futballszakértőket, ha hozzám hasonlóan nem voltál tisztában a Bundesligával. A Monaco korábbi klubigazgatója, Tor-Kristian Karlsen például azt mondta nekem, hogy fantasztikus játékos Szoboszlai Dominik, és a nyár egyik legjobb igazolása. A The Athletic elemzése is alátámasztja ezt. Ebből kifolyólag nagyon gyenge lábakon áll az, hogy a videók miatt Naby Keitához vagy Timo Wernerhez hasonlítsuk.”

A bejegyzés további hasábjain Paul Tomkins Szoboszlai Dominik passzjátékát elemzi, valamint kiemeli, jóval kevesebb fizetésért írt alá (heti 175 ezer euró körül), mint a Premier League többi topcsapatának sztárjai, ami hosszú távon előnyt jelenthet. Míg a Manchester City például Erling Haaland bérezésére évente elkölt egy új játékosnyi összeget, Szobosz­lai Dominikkal még ebből a szempontból is nyertek a „vörösök”. A brit szakíró szerint a Liverpool Cody Gakpóval, Stefan Bajceticcsel, a már a középpályán szereplő Trent Alexander-Arnolddal, valamint az új igazolásokkal újra versenyképes lesz minden kupasorozatban.

A Liverpool felkészülési időszaka július 8-án kezdődik, a válogatottjukban is szerephez jutó futballisták – mint Szoboszlai Dominik – viszont 11-én csatlakoznak a Jürgen Klopp vezette edzésekhez. A magyar válogatott középpályása hétfőn tér vissza a Mersey-parti városba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik