PL: klubrekordot jelentő 50 millió fontért igazolt az Aston Villa – hivatalos

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.07.23. 13:12
null
Az Aston Villa leigazolta Moussa Diabyt (Fotó: avfc.co.uk)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa a klub honlapján jelentette be, hogy leigazolta Moussa Diabyt a német Bayer Leverkusentől. A 24 éves francia játékosért klubrekordot jelentő 50 millió fontot fizet az Aston Villa.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a szaúd-arábiai Al-Naszr is érdeklődött, végül Moussa Diaby inkább a Premier League-t részesítette előnyben és csatlakozott az Aston Villához.

Diaby a Paris Saint-Germain akadémiáján tanulta a labdarúgás alapjait, majd itt is mutatkozott be a felnőttek között. Párizsból 2019-ben igazolt a Bayer Leverkusenhez, ahol 172 mérkőzésen 49 gólig és 48 gólpasszig jutott.

Diaby már elutazott az Egyesült Államokban edző Aston Villához. Unai Emery, a csapat edzője úgy gondolja, hogy akár már hétfőn edzésbe állhat a 24 éves francia.

Az Aston Villa korábban már bejelentette a belga Youri Tielemans, illetve a spanyol Pau Torres érkezését.



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik