PL: Klopp szerint a kluboknak segíteniük kell a kisebb csapatokat

MTI MTIMTI MTI
2020.09.26. 14:56
null
„A jobb helyzetben lévő embereknek általában segíteniük kell a kevésbé jó helyzetben lévő embereket” (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp, a Liverpool FC vezetőedzője szerint az angol labdarúgó Premier League klubjainak segíteniük kell az alacsonyabb osztályú csapatokat, amelyek komoly anyagi válságba kerültek a koronavírus-járvány miatt.

 

Az Angol Labdarúgó-liga (EFL) által szervezett másodosztály (Championship), harmadosztály (League One) és negyedosztály (League Two) csapatai nagyrészt a meccsnapi bevételekre támaszkodnak. A brit kormány ezen a héten úgy döntött, a világjárvány második hulláma miatt október 1-től még korlátozott számban sem térhetnek vissza a szurkolók a stadionokba, és ennek várhatóan ismét komoly hatása lesz a klubok gazdasági helyzetére.

„A jobb helyzetben lévő embereknek általában segíteniük kell a kevésbé jó helyzetben lévő embereket. Nem értem teljes mértékben az itteni rendszert, de Németországban van a Bundesliga és a Bundesliga 2, nekik meg kell osztaniuk a problémákat, hogy ezzel kissé megkönnyítsék a dolgokat” – magyarázta az angol bajnoki címvédő Liverpool szakvezetője.

Klopp hozzátette, a sportágnak meg kell próbálnia segítenie önmagán, és nem csak a kormány pozitív döntésére várni.

Chris Wilder, a Sheffield United menedzsere rávilágított, üzleti szempontból hatalmas veszteség érte az alacsonyabb osztályú klubokat, a fejlemények szintén aggodalomra adnak okot, de reményét fejezte ki, hogy minden csapat túléli ezt az időszakot. Hozzátette, ha a Premier League bármiben segíthet, akkor meg kell tennie, és ehhez a klubok közös döntésére lesz szükség.

Legfrissebb hírek

Távozik a Newcastle-től a kétszeres Eb-ezüstérmes védő – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.04. 13:19

Újra csapattársaival edzhet a liverpooli Alexander Isak

Angol labdarúgás
2026.04.02. 09:09

Az angol labdarúgás történetének legnagyobb veszteségét jelentette be a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.04.01. 17:50

Ki pótolhatja idén nyártól Mohamed Szalahot Liverpoolban?

Angol labdarúgás
2026.03.30. 08:43

Premier League: az infláció mértékével emeli jegyárait a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.03.26. 12:05

A Bild szerint Xabi Alonso készen áll, nyártól ő irányíthatja a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2026.03.25. 20:41

Jürgen Klopp: Ha a Real Madrid hívott volna, arról talán már tudnom kellene

Minden más foci
2026.03.24. 11:09

Folytatódott a Spurs mélyrepülése, közvetlen riválistól kapott ki

Angol labdarúgás
2026.03.22. 17:17
Ezek is érdekelhetik