PL: kirúgása előtt kocsmában járt Steven Gerrard

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.10.21. 12:28
null
Steven Gerrardot az Aston Villától történő menesztése előtt egy liverpooli pubban látták (Fotó: AFP)
Mint ismert, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meneszti Steven Gerrardot, a csapat menedzserét. A 42 éves szakember hétfőn, menesztése előtt egy liverpooli kocsmában járt.

Az Aston Villa 11 mérkőzés után a Premier League 17. helyén áll hét lőtt és 16 kapott góllal. A legutóbbi fordulóban a Fulham ellen elszenvedett 3–0-s vereséget követően a klub a hivatalos honlapján közölte, meneszti Steven Gerrardot, a csapat menedzserét. A 42 éves tréner kevesebb mint egy évet ült a birminghami csapat kispadján, és az elmúlt 22 mérkőzésből mindössze négyszer tudta győzelemre vezetni az Aston Villát.

A Daily Mail több szurkolótól is kapott felvételeket, melyeken Gerrard egy liverpooli pubban volt hétfő este a Fulham elleni hétközi vereség előtt. A szurkolók szerint Gerrard ittas volt, azonban a Bowring Park Pub azt állítja, a korábbi angol válogatott és Liverpool-játékos rövid időt töltött náluk.

 

„Egyáltalán nem volt ott sokáig, csak beugrott, hogy találkozzon egy rokonával, semmi részeg jelenet vagy zavar nem volt, hadd élvezze kicsit a normális életet!” – írta a Bowring Park Pub, hozzátéve, Gerrard nagyon profin viselkedett, beszélt a rajongókkal és képeket készített.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik