PL: kiderült, min veszett össze Núnez Guardiolával – videó

2023.12.05. 12:27
null
Alexis Mac Allister mesélte el, min veszett össze Darwin Núnez Pep Guardiolával (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, még a múlt héten, a Manchester City–Liverpool (1–1) angol élvonalbeli rangadó lefújása után a vendégek uruguayi támadója, Darwin Núnez odaszólt a címvédő menedzserének, Pep Guardiolának, s a labdarúgót Jürgen Kloppnak kellett fegyelmeznie. Bár sokáig nem lehetett tudni, Núnez miért volt feszült, most az eset közelében lévő jó barátja, Alexis Mac Allister elmesélte, mi történt.

A mérkőzés után az esetről megkérdezték Pep Guardiolát is, aki csak annyit közölt, nem történt semmi, ám most a Liverpool argentin középpályása, Alexis Mac Allister felidézte az esetet.

„Nem tudom, elmondhatom-e, de elmondom. Volt egy helyzetük, nem emlékszem, hogy szöglet-e vagy beadás, ami után Haaland fejelt nem sokkal a kapufa mellé és ekkor Pep valami olyasmit mondott, hogy mennyire szerencsések vagyunk. Aztán nem sokkal később egy beadásra Luis Díaz érkezett középen, de nem tudott fejelni, mert mentettek előle. Ezért szólt oda neki Darwin, hogy: »Most ki is a szerencsés?« – mondta el a Clank! YouTube-beszélgetésben Alexis Mac Allister.

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ
Manchester City–Liverpool 1–1 (1–0)
Manchester,
Etihad Stadium. V: Kavanagh
City:
Ederson – Walker, Dias Aké – Akanji, Rodri – Foden, Julián Álvarez, Bernardo Silva, Doku – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Cimikasz – Szoboszlai (Gakpo, 73.), Mac Allister (Endo, 85.), Curtis Jones (Gravenberch, 54.) – Szalah, D. Núnez (Elliott, 85.), Diogo Jota (Luis Díaz, 54.). Menedzser: Jürgen Klopp
Gólszerző: Haaland (26.), ill. Alexander-Arnold (80.)

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
19 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
2026.08.11. 08:29

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17