PL: kétgólos hátrányból állt fel, és győzött a Manchester United

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.12.26. 23:01
null
Alejandro Garnacho gólöröme (Fotó: Getty Images)
Háromfordulónyi nyeretlenség után győzött a Manchester United az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League): a „vörös ördögök” kétgólos hátrányból fordítottak, és 3–2-re megverték az Aston Villát a 19. forduló kedd késő esti mérkőzésén.

Az első félidő után úgy tűnt, az Aston Villa viszonylag könnyedén feledteti a sereghajtó Sheffield United elleni minapi szenvedést (1–1), hiszen két góllal vezetett. A 22. percben John McGinn oldalvonal közeli szabadrúgásból kapu elé kanyarított labdája további érintés nélkül került a hazai hálóba (0–1), a 26.-ban pedig, egy szögletnél a manchesteri védők őrizetlenül hagyták Clément Lenglet-t, ő a kapu elé fejelte a labdát, Leander Dendoncker pedig gyönyörű mozdulattal a hálóba perdítette (0–2).

A második félidő elején Alejandro Garnacho gyorsan a hálóba talált, de lesről, aztán nem sokkal később megtette újból – ismét Marcus Rashford előkészítéséből –, az a lövés már érvényes gólt hozott, és megtörte a több mint három forduló óta tartó MU-góliszonyt (1–2).

A manchesteriek lendületben maradtak, és nem is kellett sokat várni az egyenlítő góljukra: megint Garnacho talált be a kapuba, közeli lövése nyomán a labda egy bevetődő birminghami védőn irányt változtatva került a hálóba (2–2).

A 82. percben pedig megtörtént az, ami korábban még nem: Rasmus Höjlund bajnoki gólt szerzett a Manchester Unitedben. A nyáron Olaszországból szerződtetett dán támadó egy jobb oldali szöglet után felé pattanó labdára reagált kiváló ütemben, és a kapu jobb oldalába emelt – győzelemhez segítve csapatát (3–2).

Az MU az előző három fordulóban csupán egy pontot szerzett, a Villa hétfordulónyi veretlenség után először kapott ki.

ANGOL PREMIER LEAGUE
19. FORDULÓ, keddi mérkőzések

Manchester United–Aston Villa 3–2 (Garnacho 59., 71., Höjlund 82., ill. McGinn 22., Dendoncker 26.)
Korábban
Newcastle–Nottingham 1–3
(Isak 23. – 11-esből, ill. Wood 45+1., 53., 60.)
Bournemouth–Fulham 3–0 (Kluivert 44., Solanke 61., Sinisterra 90+3.)
Sheffield United–Luton Town 2–3
(McBurnie 61., Ahmedhodzic 69., ill. Doughty 17., J. Robinson 77. – öngól, Ben Szliman 81. – öngól)

Burnley–Liverpool 0–2
(D. Núnez 6., Jota 90.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA

Szerda
20.30: Brentford–Wolverhampton (Tv: Spíler2)
20.30:
Chelsea–Crystal Palace (Tv: Spíler1)
21.15: Everton–Manchester City (Tv: Match4)
Csütörtök
20.30: Brighton–Tottenham (Tv: Match4)
21.15:
Arsenal–West Ham United (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 19 12 6 1 39–16 +23 42
2. Arsenal 18 12 4 2 36–16 +20 40
3. Aston Villa 19 12 3 4 40–25 +15 39
4. Tottenham 18 11 3 4 37–24 +13 36
5. Manchester City 17 10 4 3 40–20 +20 34
6. Manchester United 19 10 1 8 21–25 –4 31
7. West Ham 18 9 3 6 31–30 +1 30
8. Newcastle 19 9 2 8 37–25 +12 29
9. Brighton & Hove Albion 18 7 6 5 34–31 +3 27
10. Bournemouth 18 7 4 7 27–32 –5 25
11. Chelsea 18 6 4 8 29–28 +1 22
12. Wolverhampton 18 6 4 8 23–30 –7 22
13. Fulham 19 6 3 10 26–34 –8 21
14. Brentford 17 5 4 8 24–24 0 19
15. Crystal Palace 18 4 6 8 18–26 –8 18
16. Nottingham Forest 19 4 5 10 22–34 –12 17
17. Everton 18 8 2 8 23–22 +1 16
18. Luton Town 18 4 3 11 21–34 –13 15
19. Burnley 19 3 2 14 18–38 –20 11
20. Sheffield United 19 2 3 14 15–47 –32 9
Pontlevonás: Everton 10 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik