PL: a Wolverhampton győzni tudott az MU otthonában

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.03. 20:29
null
Bruno Fernandes nagy lehetőséget hagyott ki a 66. percben (Fotó: AFP)
A Wolverhampton Wanderers 1–0-ra győzött a Manchester United otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 21. fordulójának záró mérkőzésén. Ralf Rangnick irányításával először szenvedett vereséget az MU.

 

Egy nagy visszatérőt köszönthetett az Old Trafford közönsége, hiszen az MU angol válogatott védője, Phil Jones 2020 januárja után lépett újra pályára Premier League-mérkőzésen.

Az első negyedórában a vendégcsapat volt a veszélyesebb, David de Geának több védést is be kellett mutatnia. A folytatásban is inkább a Wolverhamptonnak voltak lehetőségei.

Egy kis stat: a Wolves 15-ször lőtt/fejelt az MU kapujára az első félidőben, a 2003–2004-es idény óta nem próbálkozott ennyiszer vendégcsapat az Old Traffordon az első 45 percben. (Opta)

A 66. percben majdnem megszerezte a vezetést az MU, a csereként pályára lépő Bruno Fernandes 10 méterről bombázott a lécre. Ezt követően Ronaldo fejelt a kapuba, de les miatt érvénytelenítették a találatot. A 75. percben a Wolves szabadrúgása is lécet talált, De Gea rajta volt a lövésen.

A 82. percben már megszerezte a vezetést a Wolverhampton. Adama Traoré beadását Joao Moutinho elé fejelte Phil Jones, a portugál pedig tizenhat méterről a kapuba továbbított. A 96. percben közel járt az egyenlítéshez a házigazda, Bruno Fernandes szabadrúgását azonban bravúrral védte José Sá.

Az MU hat veretlen bajnoki után kapott ki, Ralf Rangnick irányításával pedig először szenvedett vereséget. 0–1

ANGOL PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ
Manchester United–Wolverhampton Wanderers 0–1
(Joao Moutinho 82.)
KORÁBBAN
Chelsea–Liverpool 2–2
(Kovacevic 42., Pulisic 45+1, ill. Mané 9, Szalah 26.)
Brentford–Aston Villa 2–1
(Wissa 42., M. Rasmussen 83., ill. Ings 16. – 11-esből)
Everton–Brighton 2–3 (Gordon 53., 76., ill. Mac Allister 3., 71., Burn 21.)
Leeds United–Burnley 3–1 (Harrison 39., Dallas 77., James 90+2., ill. Cornet 54.)

Arsenal–Manchester City 1–2 (Saka 31., ill. Mahrez 57. – 11-esből , Rodri 90+3.)
Kiállítva: Gabriel (Arsenal, 59.)

Watford–Tottenham Hotspur 0–1 (D. Sánchez 90+6.)
Crystal Palace–West Ham United 2–3 (Édouard 83., Olise 90., ill. Antonio 22., Lanzini 25., 45+5. – a másodikat 11-esből)
Leicester–Norwich City – elhalasztva
Southampton–Newcastle United – elhalasztva

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 21 17 2 2 53–13 +40 53
2. Chelsea 21 12 7 2 45–16 +29 43
3. Liverpool 20 12 6 2 52–18 +34 42
4. Arsenal 20 11 2 7 33–25 +8 35
5. West Ham 20 10 4 6 37–27 +10 34
6. Tottenham 18 10 3 5 23–20 +3 33
7. Manchester United 19 9 4 6 30–27 +3 31
8. Wolverhampton 19 8 4 7 14–14 0 28
9. Brighton & Hove Albion 19 6 9 4 20–20 0 27
10. Leicester City 18 7 4 7 31–33 –2 25
11. Crystal Palace 20 5 8 7 29–30 –1 23
12. Brentford 19 6 5 8 23–26 –3 23
13. Aston Villa 19 7 1 11 25–30 –5 22
14. Southampton 19 4 9 6 20–29 –9 21
15. Everton 18 5 4 9 23–32 –9 19
16. Leeds United 19 4 7 8 21–37 –16 19
17. Watford 18 4 1 13 22–36 –14 13
18. Burnley 17 1 8 8 16–27 –11 11
19. Newcastle 19 1 8 10 19–42 –23 11
20. Norwich City 19 2 4 13 8–42 –34 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik