PL: Guardiola szerint Agüero hamarosan visszatérhet a Cityhez

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2021.01.26. 12:46
null
Közeleg Sergio Agüero visszatérése? (Fotó: Getty Images)
Pep Guardiola, a Premier League-ben szereplő Manchester City vezetőedzője abban bízik, hogy a koronavírus-fertőzéssel küzdő argentin Sergio Agüero a bajnoki hajrában már újra segíteni tudja majd a csapatot.

A katalán szakember kedden azt mondta, a támadó a betegség első napjaiban szenvedett, fáradtnak érezte magát, de azóta már jobban van.

„Most eljött az ideje, hogy negatív tesztet adjon, aztán amilyen gyorsan csak lehet, visszatérjen közénk, és napról napra egyre jobb állapotba kerüljön”
– mondta Guardiola.

Hozzátette, hogy azt nem tudja pontosan megmondani, játékosa mikor térhet vissza a pályára, de abban reménykedik, hogy február-március környékétől az idény végéig már bevethető lesz.

A 32 éves Agüerót a mostani szezonban sérülések hátráltatták, majd elkapta a koronavírust. A Manchester City történetének legeredményesebb futballistája csupán három mérkőzésen volt a kezdőcsapat tagja, ugyanakkor a manchesteri együttes nélküle is harcban van a bajnoki címért, hátránya két pont a listavezető és egy mérkőzéssel többet játszó Manchester Uniteddel szemben.

A City kedden este a West Bromwich Albion vendége lesz a Premier League 20. fordulójában.

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 19 12 4 3 36–25 +11 40
2. Manchester City 18 11 5 2 31–13 +18 38
3. Leicester City 19 12 2 5 35–21 +14 38
4. Liverpool 19 9 7 3 37–22 +15 34
5. Tottenham 18 9 6 3 33–17 +16 33
6. Everton 17 10 2 5 28–21 +7 32
7. West Ham 19 9 5 5 27–22 +5 32
8. Aston Villa 17 9 2 6 31–18 +13 29
9. Chelsea 19 8 5 6 33–23 +10 29
10. Southampton 18 8 5 5 26–21 +5 29
11. Arsenal 19 8 3 8 23–19 +4 27
12. Leeds United 18 7 2 9 30–34 –4 23
13. Crystal Palace 19 6 5 8 22–33 –11 23
14. Wolverhampton 19 6 4 9 21–29 –8 22
15. Burnley 18 5 4 9 10–22 –12 19
16. Newcastle 19 5 4 10 18–32 –14 19
17. Brighton & Hove Albion 19 3 8 8 22–29 –7 17
18. Fulham 18 2 6 10 15–27 –12 12
19. West Brom 19 2 5 12 15–43 –28 11
20. Sheffield United 19 1 2 16 10–32 –22 5

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
19 órája

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
21 órája

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:18

Gareth Southgate nem tervezi a visszatérést a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.10.15. 16:47

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
2026.10.13. 11:29

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56