PL: angol válogatott kapust igazolt a Manchester United

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.07.02. 13:30
null
Tom Heaton újra a Manchester Unitedben védhet (Fotó: AFP)
Tizenegy év után visszatér nevelőegyesületéhez Tom Heaton. A 35 éves kapus 2023 nyaráig kötelezte el magát a Manchester United mellett – számolt be az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság előző idényében második helyen záró klub.

 

 

A háromszoros válogatott Heaton szerződése lejárt az Aston Villánál, így ingyen válthatott klubot. A futballista 2019 nyarán 8 millió euróért cserébe szerződött a birminghami klubhoz, ahol eleinte kezdőjátékos volt, ám súlyos térdsérülése után már nem tudta visszaverekedni magát a csapatba.

Heaton az MU-nál nevelkedett, majd 2005-ben ott is lett profi játékos, igaz az első csapatban egyetlen tétmeccsen sem lépett pályára. Többszöri kölcsönadás után 2010-ben a Cardiff City vásárolta ki a Uniteddal való szerződéséből, onnan a Bristol Cityhez, majd a Burnleyhez került. Profi karrierje legnagyobb részét utóbbi együttesnél töltötte el, 2013 és 2019 között kereken 200 tétmérkőzésen viselte a Burnley mezét. 2016-ban onnan került be a válogatottba is.

Heaton az előző évad végén távozó Sergio Romero helyét veheti át az MU keretében.

Érdekesség, hogy ugyan nem lépett pályára a csapatban, mivel a keret tagja volt a 2007–2008-as idényben – kapusként ennyi is elég, nincs pályára lépési limit –, így Premier League- és Bajnokok Ligája-győztesnek számít.

A mostani megállapodás két évre szól.


 

 

Legfrissebb hírek

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
11 órája

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
18 órája

Az El-győzelem sem mentheti meg Postecoglout – Pallister

Európa-liga
19 órája

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
2025.05.07. 08:52

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
2025.05.05. 15:18

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
2025.05.05. 07:02
Ezek is érdekelhetik