PL: a Leicester a Newcastle kiütésével őrzi a harmadik helyét

Vágólapra másolva!
2019.09.29. 19:22
null
Vardy duplázott (Fotó: AFP)
A Leicester City 5–0-s győzelmet aratott a Newcastle United ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 7. fordulójában. A vendégcsapat a 43. perctől kezdve emberhátrányban futballozott.

A Leicester élére márciusban kinevezett Brendan Rodgers és Jamie Vardy között remek lehet a kémia – már ami a sportszakmai kérdéseket illeti –, a 26-szoros angol válogatott támadó mai duplájával már 14 gólnál jár az északír tréner irányítása mellett lejátszott 17 bajnokiján. Ennél több gólt a Premier League-ben senki sem szerzett az adott időszakot tekintve.

A Newcastle már az első félidőben is szürkén futballozott, de Isaac Hayden 43. percben elkövetett szabálytalansága pecsételte meg igazán a vendégek sorsát (Ricardo Pereira góljával ekkor még csak 1–0 volt a Leicesternek). A „szarkák” futballistája Dennis Praet-nek pakolt oda, amiért egyből kiállították – a megmozdulást látva az egyetlen pozitívum, hogy Praet tudta folytatni a játékot.

A vendégcsapat a második félidőben sem tudott kaput eltaláló lövést vagy fejest felmutatni (kísérlete is összesen négy volt a meccsen), míg a Leicester két pontos kísérletből szerzett három gólt. A trükkös matematikai feladvány megfejtése: Vardy két gólja között Paul Dummet „segített be” egy öngóllal. 4–0

A 90. percben Wilfred Ndidi állította be az 5–0-s végeredményt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ
Leicester CIty–Newcastle United 5–0
(R. Pereira 16., Vardy 54., 64., Dummett 57. – öngól, Ndidi 90.)
Szombat
Sheffield United–Liverpool FC 0–1(Wijnaldum 70.)
Aston Villa–Burnley 22 (El-Ghazi 33., McGinn 78., ill. Jay Rodriguez 68., Wood 80.)
AFC Bournemouth–West Ham United 2–2 (King 17., Wilson 46., ill. Jarmolenko 10., Cresswell 74.)
Chelsea–Brighton 2–0 (Jorginho 50. – 11-esből, Willian 77.)
Crystal Palace–Norwich 2–0 (Milivojevics 21. – 11-esből, Townsend 92.)
Tottenham–Southampton 2–1 (Ndombele 24., Kane 43., ill. Ings 39.)
Wolves–Watford 2–0 (Doherty 18., Janmaat 61. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 7 7 18– 5 +13 21
2. Manchester City 7 5 1 1 27– 7 +20 16
3. Leicester City 7 4 2 1 13– 5 +8 14
4. West Ham United
7 3 3 1 10– 9 +1 12
5. Tottenham 7 3 2 2 14– 9 +5 11
6. Chelsea 7 3 2 2 14–13 +1 11
7. AFC Bournemouth 7 3 2 2 13–12 +1 11
8. Arsenal 6 3 2 1 11–10 +1 11
9. Crystal Palace 7 3 2 2 6– 7 –1 11
10. Burnley 7 2 3 2 10– 9 +1 9
11. Manchester United 6 2 2 2 8– 6 +2 8
12. Sheffield United 7 2 2 3 7– 7 0 8
13. Wolverhampton 7 1 4 2 9–11 –2 7
14. Southampton 7 2 1 4 7–11 –4 7
15. Everton 7 2 1 4 6–12 –6 7
16. Brighton & Hove Albion 7 1 3 3 5–10 –5 6
17. Norwich City 7 2 5 9–16 –7 6
18. Aston Villa 7 1 2 4 8–11 –3 5
19. Newcastle 7 1 2 4 4–13 –9 5
20. Watford 7 2 5 4–20 –16 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik