PL: a kétszeres bajnok NFL-játékos is befektetett a Burnleybe

R. B.R. B.
2021.10.20. 16:39
Malcolm Jenkins, a New Orleans Saints NFL-csapat játékosa tulajdonrészt vásárolt a Burnleynél – számolt be a róla a Premier League-ben szereplő klub a hivatalos honlapján.

A decemberben a 34. életévét betöltő safety két Super Bowlt nyert: 2010-ben a New Orleansszal, 2018-ban pedig a Philadelphia Eaglesszel ért fel a csúcsra.

A Burnley beszámolója szerint Jenkins nemrég először járt személyesen a Turf Mooron, majd megnézte a Burnley Manchester City elleni bajnoki meccsét, amelyen az együttes 2–0-s vereséget szenvedett a címvédőtől. A Burnley a PL mostani kiírásában még nem győzött, három ponttal a kiesést jelentő, 18. helyen áll.

Malcolm Jenkins tagja annak a befektetői csoportnak, amely tavaly decemberben megvásárolta a Burnleyt.

Legfrissebb hírek

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
2026.03.16. 13:41

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.03.15. 19:24

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt szerzett – videó

Légiósok
2026.03.15. 18:00

„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta

Angol labdarúgás
2026.03.15. 11:31
Ezek is érdekelhetik