PL: A Chelsea nem használja megfelelően Lukakut – Conte

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.09.30. 20:20
null
Lukaku a Chelsea idei nagy fogása (Fotó: AFP)
Antonio Conte úgy véli, egyelőre nem a legjobb Romelu Lukakut láthatjuk a Chelsea labdarúgócsapatában, s ez a klub hibája.



Romelu Lukakut a nyár egyik legnagyobb fogásaként tartják számon, már az első meccsén parádésan futballozott az Arsenal ellen és eredményes is volt. Ugyanakkor nincs mindenki lenyűgözve, Antonio Conte szerint a Chelsea nem úgy használja a belga játékost, ahogyan kellene.

„Szerintem még ennél is jobb teljesítményre képes. Már most nagyon magas szinten futballozik, de egy játékosnak a karrierje végéig fejlődnie kell” – mondta Conte.

„A meccs közben Lukakunak rá kell kapcsolni, ő a világ egyik legkeményebb támadója, a pálya bármelyik pontján képes veszélyt okozni. Ha egy ilyen középcsatára van valakinek, akkor megfelelően kell használnia. Azt gondolom, hogy a Chelsea még nem jött rá erre” – folytatta az olasz szakember.

Conte elmondta, ha a Chelsea végre megfelelően használja Lukakut, akkor a csapat a Bajnokok Ligája legnagyobb esélyesévé válhat. Azért természetesen azt is megemlítette, hogy az Internnél jó munkát végeztek Lukaku fejlődésében.

„A tizenhatoson belül is nagyon veszélyes és a középpályáról megindulva is hihetetlen gyors. Nagyon nehéz manapság ilyen futballistát találni. Vannak hasonlóságok Erling Haalanddal is. Én már 2017-ben is szerződtetni akartam Lukakut a Chelsea-hez” – tette hozzá Conte.

Lukakunak nem volt jó napja szerdán, a Juventus egy góllal megverte a Chelsea-t a Bajnokok Ligája csoportkörében.

Legfrissebb hírek

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
2 órája

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
5 órája

Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

Angol labdarúgás
9 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
21 órája

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:25

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.02.05. 11:29

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57
Ezek is érdekelhetik