MU: negyedóra után kettős lábtörés az első BL-meccsén

Vágólapra másolva!
2015.09.15. 23:55
A Manchester United labdarúgócsapatának honlapja megerősítette, hogy Luke Shaw kettős lábtörést szenvedett a PSV elleni idegenbeli BL-mérkőzésen.

Luke Shaw pályafutása első BL-mérkőzését játszotta, de az eindhoveni találkozón negyedóra jutott csak neki, miután a PSV mexikói játékosa, Héctor Moreno egy becsúszásnál a labdát és a lábát is eltalálta. Az angol csapat 20 éves védőjének jobb lábában eltört a sípcsont és a szárkapocscsont is.Luke Shaw pályafutása első BL-mérkőzését játszotta, de az eindhoveni találkozón negyedóra jutott csak neki, miután a PSV mexikói játékosa, Héctor Moreno egy becsúszásnál a labdát és a lábát is eltalálta. Az angol csapat 20 éves védőjének jobb lábában eltört a sípcsont és a szárkapocscsont is.

Louis van Gaal, az MU menedzsere a következőt mondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón: „Nem vagyok doktor, de a kettős lábtörés négy-hat hónapos kihagyást szokott jelenteni. Persze, sosem lehet előre megmondani. A csoportkörben már aligha játszik, ám reményeim szerint még ebben az idényben visszatérhet.”

A United nemcsak Shaw-t, hanem a mérkőzést is elveszítette, a PSV 0–1-ről fordítva 2–1-re nyert.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
2025.07.12. 16:16

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12
Ezek is érdekelhetik