MU: hamarosan felavatják a legendás edző szobrát

K. Zs.K. Zs.
2023.04.20. 14:30
null
Old Trafford, Stretford End (Fotó: AFP)
Május 3-án, a Manchester United történetének egyik nevezetes napján avatják fel Jimmy Murphy szobrát az Old Traffordon; a walesi szakember 1946 és 1971 között edzőként alkotott maradandót az angol labdarúgócsapatnál.

 

Május 3-án lesz 65 éve, hogy Jimmy Murphy az FA-kupa döntőjébe vezette a Manchester Unitedet. Nem kis bravúr volt, hiszen az MU-t 1958 februárjában sok kiváló futballista számára végzetes repülőgép-baleset érte Münchenben, és három hónappal később Murphy egy gyakorlatilag csak tartalékokból álló csapatot vitt be a fináléba (amelyet aztán a Bolton nyert meg 2:0-ra).

Murphy maga is beugró volt: a balesetben súlyosan megsérülő legendás főnökét, Sir Matt Busbyt helyettesítette hónapokon keresztül. Ő azért nem volt ott a szerencsétlenül járt repülőgépen, mert akkoriban a walesi válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott, és azokban a napokban éppen a nemzeti csapattal volt dolga.

Murphy 1946 és 1971 között dolgozott a Busby segítőjeként a Unitednél, jelentős szerepe volt a fiatal játékosok nevelésében, az utánpótlásból felkerülők csapatba építésében. Annak ellenére kitartott a United mellett, hogy az Arsenal, a Juventus, sőt állítólag a brazil válogatott is csábította.

A walesi futballszakember 1989-ben hunyt el. Az Old Trafford nyugati lelátója, a Stretford End elé kerülő szobrának felállításáról már évekkel ezelőtt megkezdődött az egyeztetés, és tavaly az alkotót, Alan Herriotot is kiválasztották.

Az Old Traffordon nem az övé lesz az első szobor: az összesen 665 gólt szerző Sir Bobby Charlton, George Best, Denis Law hármast megörökítő alkotás régóta a stadion egyik nevezetessége.


 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05