MU: Az edzői szemléletmódomon nem fogok változtatni – Ten Hag

2022.04.23. 12:18
null
Erik ten Hag nem változtat a módszerein (Fotó: AFP)
Erik Ten Hag nem fél attól, hogy konfrontálódjon a nem megfelelően teljesítő labdarúgókkal a Manchester Unitednél, melynek szakmai irányítását a nyártól veszi át – írja az MTI.

 

A részletek megszállottja, „Mini Guardiola” – Ten Hag edzői útja Haaksbergenből Manchesterbe

A Trouw című holland lapnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy bár új emberekkel fog foglalkozni, ez nem befolyásolja hozzáállását a feladathoz.

„Az edzői szemléletmódomon nem fogok változtatni” – szögezte le az 52 éves tréner, hozzátéve, hogy nyilvánvalóan a rendelkezésre álló keret határozza meg, hogyan játszik egy csapat, de ő egyértelműen lefekteti majd a teljesítendő követelményeket.

„Mindenki tudni fogja, mit várok tőle, és ha ezt nem tudja teljesíteni, közölni fogom vele, függetlenül attól, kiről van szó. Ebben a tekintetben nem teszek engedményt.”

Ten Hag ígéri, kifelé védeni fogja a játékosait, de maguk között már más a helyzet, ha valaki átlép egy határt.

„Meg kell bízni egymásban, különben nem jönnek az eredmények” – folytatta.

Elárulta, hogy komoly beleszólása lesz az átigazolásokba, ami a feltétele volt a felkérés elfogadásának.

Közben már meg is kezdődtek a találgatások a lehetséges új érkezőkkel kapcsolatban. A katalán sportújság, a Sport azt írta, hogy Ten Hag célpontjai között szerepel honfitársa, az FC Barcelonát erősítő Frenkie de Jong. A lap szerint a 24 éves középpályás a nyári átigazolási szezonban kerülhet át a Manchester Unitedhez.

Az MU csütörtökön jelentette be, hogy a nyártól az Ajax Amsterdamot irányító Ten Hag ül le a kispadra, és 2025 júniusáig szóló szerződést ír alá, amely további egy évvel meghosszabbítható.

A holland edző 2017 decembere óta irányítja az amszterdami csapat szakmai felkészítését, 210 mérkőzésen 156 győzelem, 25 döntetlen és 29 vereség, két-két bajnoki cím és kupagyőzelem a mérlege Hollandiában, ezen kívül 2019-ben az elődöntőig, idén a nyolcaddöntőig vezette az együttest a Bajnokok Ligájában.

Az MU – amelyet az idény végéig a német Ralf Rangnick irányít – öt fordulóval a vége előtt a hatodik helyen áll a Premier League-ben.

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
6 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
12 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
Tegnap, 14:46

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35