MU: Antonyt halálos fenyegetés és testi sértés miatt feljelentette volt barátnője

2023.06.07. 12:12
null
Antony nagy bajban van (Fotó: Getty Images)
Amennyiben beigazolódnak a hölgy állításai, az angol Manchester United Mason Greenwood után egy újabb jobbszélsőjét veszíthet el hosszú időre. A klubhoz tavaly nyáron csaknem 100 millió euróért érkező brazil válogatott jobbszélsőt, Antonyt ugyanis súlyos vádakkal illeti volt barátnője, Gabriela Cavallin – hívták fel a figyelmet a külföldi oldalak a brazil Globo Esporte-re hivatkozva, közte a metro.co.uk is.

Gabriela Cavallin (DJ, influenszer) családon belüli erőszak, testi sértés és fenyegető magatartás miatt feljelentést tett egy Sao Pauló-i rendőrségen. A jelentés szerint az első erőszakos cselekedet egy Sao Pauló-i szórakozóhelyen történt még 2022 júliusában, miután a nő szakított a játékossal – írja az ESPN. Antony elvileg a karjánál és a hajánál fogva ráncigálta, majd betuszkolta őt az autóba. Amikor ez történt, az esetről szóló jelentés szerint a hölgy 17 hetes terhes volt. Cavallin később, július 21-én elvetélt, de ezt nem hozta összefüggésbe a szórakozóhelyen történtekkel.

Tavaly augusztusban ismét elkezdtek randizgatni, a nő előbb Hollandiában, aztán Manchesterben is összeköltözött Antonyval. Januártól aztán folytatódtak a támadások. A brazil futballista féltékenységből megtámadta őt, aminek következtében elmozdult az implantátuma. Két Manchester United-orvos ellátta a nőt, aki aztán Sao Paolóban áprilisban operáción esett át.

ANTONY EGYKORI KEDVESE, GABRIELA CAVALLIN


Két további esetről is beszámolt Angliából, az egyiket az egyik barátja, valamint a futballista édesanyja is látta, ezért őket tanúként beidézik. Egyszer a nő ujját egy üvegdarab sebesítette meg, amelyet Antony tört össze. A hegről készült fotót csatolták a jelentéshez. Még ugyanezen a napon Antony összetörte a telefonját, hogy ne kérhessen segítséget, így csak öt órával később tudta elhagyni a helyet, amikor a játékos gyógytornásza elvitte őt az orvoshoz.

Azzal is megvádolta a Manchester United játékosát, hogy május 20-án egy telefonbeszélgetés során azzal fenyegette meg őt, hogy megöli, ha meglátja őt valaki mással. Cavallin Antony anyagi lehetősége és kapcsolatrendszere miatt a rendőrség védelmét kérte. Ezen a napon egyébként a brazil szélső győztes csapat tagja volt az AFC Bournemouth ellen a Premier League-ben, 86 percet töltött a pályán.

Antony elméletileg még az öngyilkosság gondolatával is eljátszott, hogy érzelmileg hasson Cavallinra.

A nő azt állítja, hogy május 28-a óta nem érintkezett a futballistával. Cavallint a feljelentése megtétele után a rendőrség kérésére egy orvos megvizsgálja.

Antonyt az MU tavaly nyáron csaknem 100 millió euróért vásárolta meg az Ajaxtól. Szerződtetésére elsősorban azért volt szükség, mert a csapat első számú jobbszélsőjének, Mason Greenwoodnak hasonló vádak miatt szintén rendőrségi ügye volt, ebben az idényben nem is lépett pályára.

Antony első idénye felemásra sikerült: szerzett sorsdöntő gólt az FC Barcelona elleni Európa-liga 16 közé kerülésért vívott manchesteri mérkőzésén (az idény legszebb góljának is megválasztották a klubnál), ám a 23 éves játékos 47 tétmeccsen csupán tíz gólt szerzett és öt gólpasszt adott.

Legfrissebb hírek

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
10 órája

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:09

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.04.27. 23:04

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Labdarúgás: több mint 1700 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.21. 09:07

Liam Rosenior: Rendkívül csalódott vagyok, de nem érzem, hogy nyomás alatt lennék

Angol labdarúgás
2026.04.19. 11:58
Ezek is érdekelhetik