Manchester United: Gary Neville kiállt José Mourinho mellett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.28. 11:17
Gary Neville, a Manchester United korábbi labdarúgója kiállt José Mourinho menedzser mellett.

Az egyik brit televíziós csatornánál szakértőként dolgozó volt hátvéd úgy fogalmazott, a Tottenham Hotspurtől elszenvedett hétfői, 3–0-s vereség ellenére sem szabad meneszteni a portugál szakembert.

„Az elmúlt években Louis van Gaalt kirúgták egy FA-kupa-győzelem után, David Moyest pedig négy találkozóval a bajnokság vége előtt küldték el. A United vezetősége nem úgy viselkedik, ahogy korábban” – utalt Neville arra, hogy ezt megelőzően a legendás Sir Alex Ferguson közel 27 évig irányította a gárdát.

„Elfogadom, hogy változnak az idők, de azt hiszem, nem véletlen, hogy Ed Woodward alelnök 2020-ig szerződést hosszabbított Mourinhóval januárban” – jelentette ki Neville. Hozzátette, szerinte nem lehet „ugrálni egyik edzőről a másikra”.

A manchesteri együttes az angol bajnokság első három fordulójában egy győzelem mellett kétszer is kikapott, s jelenleg csak a 13. helyen áll. Az MU vasárnap a Burnley otthonában javíthat. a Tottenham Hotspurtől elszenvedett hétfői, 3–0-s vereség ellenére sem szabad meneszteni a portugál szakembert.

„Az elmúlt években Louis van Gaalt kirúgták egy FA-kupa-győzelem után, David Moyest pedig négy találkozóval a bajnokság vége előtt küldték el. A United vezetősége nem úgy viselkedik, ahogy korábban” – utalt Neville arra, hogy ezt megelőzően a legendás Sir Alex Ferguson közel 27 évig irányította a gárdát.

„Elfogadom, hogy változnak az idők, de azt hiszem, nem véletlen, hogy Ed Woodward alelnök 2020-ig szerződést hosszabbított Mourinhóval januárban” – jelentette ki Neville. Hozzátette, szerinte nem lehet „ugrálni egyik edzőről a másikra”.

A manchesteri együttes az angol bajnokság első három fordulójában egy győzelem mellett kétszer is kikapott, s jelenleg csak a 13. helyen áll. Az MU vasárnap a Burnley otthonában javíthat.

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
Manchester United–Tottenham Hotspur 0–3 (Kane 50., Lucas Moura 52., 84.)

AZ ÁLLÁS A 3. FORDULÓ UTÁN
1. Liverpool 3 3 7–0 +7 9
2. Tottenham 3 3 8–2 +6 9
3. Chelsea 3 3 8–3 +5 9
4. Watford 3 3 7–2 +5 9
5. Manchester City 3 2 1 9–2 +7 7
6. Bournemouth 3 2 1 6–3 +3 7
7. Leicester City 3 2 1 5–3 +2 6
8. Everton 3 1 2 6–5 +1 5
9. Arsenal 3 1 2 5–6 –1 3
10. Crystal Palace 3 1 2 3–4 –1 3
11. Fulham 3 1 2 5–7 –2 3
12. Brighton & Hove Albion 3 1 2 3–5 –2 3
13. Manchester United 3 1 2 4–7 –3 3
14. Wolverhampton 3 2 1 3–5 –2 2
15. Cardiff City 3 2 1 0–2 –2 2
16. Southampton 3 1 2 2–4 –2 1
16. Newcastle 3 1 2 2–4 –2 1
18. Burnley 3 1 2 3–7 –4 1
19. Huddersfield Town 3 1 2 1–9 –8 1
20. West Ham 3 3 2–9 –7 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik