Liverpool: „Szoboszlai most futva ért földet” – mondja az angol szakíró

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.08.02. 16:40
null
Szoboszlai kulcsember lehet Liverpoolban (Fotó: Getty Images)
Keir Radnedge, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) futballbizottságának elnöke, a World Soccer szerzője, s az egyik legelismertebb angol futballszakíró beszélt a Mandinernek arról, hogy a Liverpool FC magyar igazolására, Szoboszlai Dominikra milyen szerep hárulhat új csapatában az előttünk álló idényben.

 

„Szoboszlai sokkal hamarabb lesz sokkal fontosabb játékosa a Liverpoolnak, mint amire Jürgen Klopp menedzser számított volna az átigazoláskor – kezdte a csapat értékelését Keir Radnedge.A Liverpool átigazolási stratégiája mindig is inkább az evolúcióról, mint a forradalomról szólt; a fokozatos változásról, mint a nagy felfordulásról.”

„Én úgy látom: eleinte úgy tervezték, hogy Szoboszlai időt kap arra, hogy alkalmazkodjon az angol futball tempójához és nyomásához; hogy az első fellépései csereként, nem pedig kezdőként történnek majd – mondta a szakíró. – Nem ő volt az egyetlen jelentős új szerzemény. A Liverpool megvásárolta Alexis Mac Allistert is, az argentin világbajnokot, aki a Brightonnál eltöltött három »beszoktató« év után mindent tud a Premier League-ről.”

Radnedge kitért a Mandinernek a hatalmas stratégiai változások okára.

„Hirtelen újra kellett osztani a lapokat. Most Szoboszlainak, kimagasló tehetsége mellett sem marad ideje alkalmazkodni. Nem lesz beszoktatási idő. A Liverpoolnak szüksége van rá, olyannyira, ahogy nálunk mondani szokás: »Szoboszlai most futva ért földet«. Ez nagy nyomás, de egyben nagyszerű lehetőség is számára, hogy azonnal bizonyítsa, mennyire kimagaslóan jó.”

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Liverpool (angol)–Bayern München (német) 3–4 (2–2)
Szingapúr.
LIVERPOOL:Alisson – Alexander-Arnold (J. Gomez, 62.), Matip (Konaté, a szünetben), Van Dijk (Quansah, 75.), Robertson (Cimikasz, 62.) – Jones (B. Clark, 75.), Mac Allister (Núnez, a szünetben), Szoboszlai (McConnell, 75.) – Diogo Jota (Luis Díaz, a szünetben), Szalah (Doak, 75.), Gakpo (Elliott, 61.).Menedzser:Jürgen Klopp
BAYERN MÜNCHEN:Sommer (Ulreich, a szünetben) – Pavard (Mazraui, 60.), Kim Min Dzse (De Ligt, a szünetben), Upamecano (Stanisic, 60.), A. Davies (Krätzig, 60.) – Kimmich (Pavlovic, 68.), Laimer (Goretzka, 60.) – Gnabry (A. Ibrahimovic, 60.), Musiala (Gravenberch, 60.), Sané (Coman, a szünetben) – Tel (B. Sarr, 68.).Vezetőedző:Thomas Tuchel
Gólszerző: Gakpo (2.), Van Dijk (28.), Luis Díaz (66.), ill. Gnabry (33.), Sané (42.), Stanisic (80.), Krätzig (90+1.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik