Liverpool: a szélső nem akárhogy „intett be” a Realnak

K. D.K. D.
2020.05.31. 17:26
Bár Harvey Elliott még csak 17 esztendős, az angol szélsőt Európa szinte összes nagy csapata megpróbálta szerződtetni. Sokáig úgy tűnt, a Real Madrid lesz a befutó, ám 2019 nyarán a fiatal játékos úgy döntött, a Fulhamtől a Liverpoolhoz igazol. És mint kiderült, nem volt épp hétköznapi, ahogy ezt a madridiak tudtára adta.

A Liverpool ügyeiben rendszeresen jól tájékozódott James Pearce a The Athleticnek árulta el most, hogy is zajlott a döntés 2019-ben, mikor Elliott elhagyta a Fulhamet.

Nos, mint kiderült, a pletykák igazak volt, valóban a Real Madrid állt egy ideig a legközelebb a fiatal tehetség szerződtetéséhez, sőt, a szélsőt meg is hívták Madridba, ahol a vörös szőnyeget kigördítve elé megpróbáltak mindent bedobni, hogy meggyőzzék, a spanyol fővárosban a helye.

A túra csúcspontja állítólag az lett volna, hogy amikor az öltözőben Sergio Ramos helyéhez érnek, megkérdezik, szeretne-e személyesen találkozni a spanyol védővel.

Harvey Elliott a közeljövőben biztosan nem lesz a Real Madrid játékosa… (Fotó: AFP)
Harvey Elliott a közeljövőben biztosan nem lesz a Real Madrid játékosa… (Fotó: AFP)

A terv az lett volna, hogy Elliott ettől elájul, természetesen igent mond, jön Ramos, csinálnak egy-két képet, beszélgetnek néhány mondatot, majd a fiatal angol széles mosollyal aláírja a szerződését a blancóknál.

A terv addig működött is, amíg elértek Ramos helyéhez, a probléma ezután jött.

Mikor ugyanis megkérdezték Elliottot, szeretne-e találkozni a madridi ikonnal, ő így felelt:

„Köszönöm, de kihagyom. Nem kedvelem túlságosan Ramost azután, amit Mohamed Szalahhal csinált...” – utalt ezzel a 2018-as Bajnokok Ligája-döntőre, amikor egyesek szerint Sergio Ramos szándékosan okozott sérülést az egyiptominak.

Elliott ezután nem sokkal aláírt a Liverpoolhoz, és 2020 januárjában már be is mutatkozott a Premier League-ben. És éppen Mohamed Szalah helyére állt be csereként a Sheffield United elleni bajnokin.

Legfrissebb hírek

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04

Távozott a Fulham vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.02. 17:52

Zubkov Varga Barnabás csapattársa lesz az AEK Athénnál – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.02. 17:30

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32

„Ma többet sírtam, mint az egész eddigi életemben” – Szalah érzelmesen búcsúzott az Anfieldtől

Angol labdarúgás
2026.05.25. 08:23

„Nincs annál felemelőbb, mint amikor elismerik a munkádat” – Szalah érzelmes videóban búcsúzik

Angol labdarúgás
2026.05.23. 12:27

Megvan a Mohamed Szalah vezette egyiptomi vb-keret

Foci vb 2026
2026.05.21. 10:46

Premier League: Liverpoolban verte meg az Evertont a Sunderland, óriási bajban a West Ham

Angol labdarúgás
2026.05.17. 20:30
Ezek is érdekelhetik