Kép: a Pool legendája petíciót indított, hogy Budapesten játszhasson a csapat

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.11. 18:40
null
Carragher egy időre Budapestre hozná a Liverpool hazai meccseit (Fotó: Árvai Károly)
Az angol futball követőinek aligha kell mesélni a Liverpool utóbbi időben nyújtott teljesítményéről: a bajnoki címvédő önmagához képest kifejezetten gyenge eredményeket tud felmutatni, ám az RB Leipzig elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő mindkét mérkőzésén 2–0-s győzelmet aratott Budapesten. A „vörösök” klubikonjának, Jamie Carraghernek nem is kellett több, azonnal akcióba lendült!

Mint ismert, a járványhelyzet okozta beutazási korlátozások miatt a Liverpool–RB Leipzig párharc mindkét mérkőzését Budapesten játszották le a felek.

Az angolok magabiztosan, 4–0-s összesített eredménnyel mentek tovább, s mivel december óta ez volt az első „hazai” győzelme a Poolnak, ráadásul 2021-ben több gólt is szerzett a magyar fővárosban pályaválasztóként (2), mint az Anfielden (1), a közösségi médiában egyre többen viccelődtek azzal, hogy Anglia helyett Magyarországon kellene lejátszania a hazai mérkőzéseit a Jürgen Klopp vezette alakulatnak.

Carragher viszont komolyan vette a poént: a klubot korábban 17 éven át szolgáló, ma televíziós szakkommentátorként és elemzőként dolgozó védő internetes petíciót indított, amelyben hosszabb távra a magyar fővárosba helyezné át a klub hazai összecsapásait a pályaválasztóként megvívott meccsek sikere érdekében.

„Engedjék meg, hogy a Liverpool az idényből hátralévő összes hazai mérkőzését Budapesten játszhassa le” – olvasható a Carragher által Instagram-sztoriban is megosztott felhívás.

Ez vajon megoldaná a Mersey-partiak problémáit?

 

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Liverpool FC (angol)–RB Leipzig (német) 2–0(0–0)

Budapest,
Puskás Aréna,zárt kapuk mögött. Vezette:Turpin (francia)
LIVERPOOL:
Alisson – Alexander-Arnold, N. Phillips, Kabak, Robertson (Cimikasz, 90.) – Wijnaldum (Milner, 83.), Fabinho, Thiago Alcantara (N. Keita, 72.) – Mané (Oxlade-Chamberlain, 90.), Diogo Jota (Origi, 72.), Szalah.Menedzser:Jürgen Klopp
RB LEIPZIG:Gulácsi – T. Adams, Mukiele, Upamecano, Klostermann, Nkunku – Olmo (Haidara, 72.), Kampl (Sörloth, a szünetben), Sabitzer, Forsberg (Kluivert, 60.) – Poulsen (Hvang Hi Csan, 60.).Vezetőedző:Julian Nagelsmann
Gólszerző:Szalah (70.), Mané (74.)

Továbbjutott:aLiverpool,két győzelemmel,4–0-sösszesítéssel

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik