Dzeko négy és fél évre aláírt a Cityhez

Vágólapra másolva!
2011.01.07. 23:39
null
Immár hivatalos: Dzeko a Cityben folytatja (Fotó: mcfc.co.uk)
A Manchester City négy és fél éves szerződést kötött Edin Dzekóval – olvasható az angol klub honlapján. A Wolfsburgból érkező 24 éves bosnyák csatár a 10-es mezt kapja meg új csapatánál, amely nem közölte, mennyit fizetett érte.

 

„Már tavaly nyáron is szóba hoztak a klubbal, de a Wolfsburg egészen mostanáig nem volt hajlandó eladni – nyilatkozta mosolyogva az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatok után Dzeko, aki jövő szombaton a Wolverhampton ellen mutatkozhat be a Cityben. – Sokat szerepelt a nevem az utóbbi időben az újságokban, de ezzel nem foglalkoztam, mivel csak megzavart volna, és rontott volna a teljesítményemen. Nagyon örülök, hogy egy ilyen jó, nagyra törő csapathoz kerültem, mint a Manchester City. Mindig is ez volt az a klub, ahol folytatni akartam."

„Jól játszik a csapat ebben az idényben, sokszor néztem a fiúk meccseit a tévében – folytatta első, manchesteri játékosként adott interjújában. – A City a bajnoki címért küzd a Premier League-ben, ezért is igazoltam ide. Mindenki azt mondja, hogy a játékstílusomat tekintve Anglia a legjobb hely a számomra."

Dzeko a Wolfsburggal a 2008–2009-es szezonban bajnok lett, az előző idényben pedig 22 találattal gólkirály. A mostani szezonban 17 mérkőzésen 10 gólig jutott a „farkasok" színeiben a Bundesligában. A Cityben a 10-es mezben bizonyíthatja, hogy megérte őt szerződtetni.

A Manchester City keretében eddig sem volt kevés csatár, ám a klub a hírek szerint januárban Emmanuel Adebayoron és Roque Santa Cruzon is szeretne túladni, így elöl összeállhat a Dzeko, Tévez csatárduó – bár nyilván Mario Balotelli és a brazil Jo sem a kispadot akarja koptatni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik