Chelsea: Száz százalékig elkötelezett vagyok a csapat iránt – Lukaku

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2022.01.04. 23:27
null
Romelu Lukaku bocsánatot kért (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea támadója, Romelu Lukaku a Sky Italiának adott interjúval nagy felháborodást váltott ki a klubjában. Az előre nem egyeztetett, meglehetősen éles nyilatkozata miatt kimaradt a Liverpool elleni meccskeretből, ráadásul – meg nem erősített információk szerint – elképesztő, 600 ezer eurós pénzbírságot kaphat. A belga a Chelsea honlapján bocsánatot kért mindenkitől, és elmagyarázta, miért mondta azt, amit.

 

Romelu Lukaku a felháborodást kiváltó interjúban elmondta, „a kialakult szituáció miatt” nem boldog a Chelsea-ben – azért, mert Thomas Tuchel menedzser az utóbbi időben a 3–4–3-as felállást preferálja.

A belga emellett azt is mondta, reméli, egyszer visszatérhet az Interbe. „Nem a karrierem végén, hanem akkor, amikor még jó formában leszek, hogy újra trófeákat ünnepelhessünk együtt.”

Tuchel értetlenül állt a csatár által mondottak előtt, és ennek hangot is adott: „Szerintem a klubnál senkinek sem tűnt fel, hogy Romelu boldogtalan. A nyilatkozatának ez a része meglepő. El kell beszélgetnünk róla, mert nem látom okát annak, hogy ezt érzi. Meghallgatom, mit mond nekem, aztán, ha kell, megkeressük a megoldást.”

A Chelsea a hivatalos honlapján kedd este közzétette azt az exkluzív interjút, amelyben Lukaku megmagyarázza a történteket.

„Elnézést kérek az általam okozott felfordulásért! – kezdte a belga. – Sokkal világosabban kellett volna fogalmaznom. Az interjú célja az volt, hogy méltóképpen elbúcsúzzak az Inter szurkolóitól, és nem az, hogy tiszteletlen legyek a Chelsea-vel, a menedzserével, a klub drukkereivel és a csapattársaimmal szemben. A vezetőség nagy erőfeszítést tett azért, hogy idehozzon, és vissza is akartam jönni. Megértem a rajongók mostani frusztrációját, szóval az a feladatom, hogy megmutassam, száz százalékig elkötelezett vagyok a csapat iránt.”

A klubrekordot jelentő 115 millió euróért szerződtetett játékos szavaira Thomas Tuchel is reagált kedden:

„Lukaku bocsánatot kért, és újra együtt edz velünk. Adtunk időt annak, hogy visszatekinthessünk a történtekre – idézte a mestert a BBC.Nekem az volt a legfontosabb, hogy megértsem – és teljesen világosan megértsem –, nem volt szándékos, amit tett. Nem direkt csinálta, hogy ekkora port kavart egy ilyen nagy meccs előtt (a Chelsea vasárnap 2–2-es döntetlent játszott a Liverpool ellen – a szerk.). Felfogja azt, hogy mit okozott, és felelősséget érez az iránt, hogy »elpakolja a rendetlenséget«. Még mindig a mi játékosunk, jó okunk van rá, hogy ez így is maradjon, és meggyőzzük, hogy keményen küzdjön.”

Lukaku augusztus 12-én igazolt az Interből a Chelsea-be. Visszatérése óta sérülések és betegségek hátráltatták, 18 mérkőzésen hét gólt szerzett.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik