Brighton: szívrohamot kapott a szívbetegség miatt visszavonult játékos

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.01.15. 17:40
Egybehangzó nemzetközi sajtóértesülések szerint a Brighton & Hove Albion egykori játékosa, Enock Mweput ma (vasárnap) reggel kórházba szállították, miután szívrohamot kapott, és összeesett.

Mint azt mi is megírtuk, a sportolónál örökletes szívbetegséget diagnosztizáltak, ezért tavaly októberben, 24 évesen vissza kellett vonulnia. A Brighton akkori tájékoztatása szerint Enock Mwepu állapota idővel egyre súlyosabbá válhat, és rendkívül nagy kockázatnak lenne kitéve a rendszeres játékkal.


A nemzetközi sajtó most egybehangzóan arról ír, hogy Mwepu vasárnap reggel szívrohamot kapott, és kórházba szállították. Cikkünk megjelenéséig a Brighton, melynél tavaly decemberben kinevezték az U9-esek akadémiájának edzőjévé, még nem reagált a hírre.

A 24 éves középpályás Zambiában játszott a NAPSA Starsban és a Kafue Celticben, mielőtt az osztrák Lieferinghez és az RB Salzburghoz került volna, ahonnan 2021 nyarán szerezte meg a Brighton. Az előző PL-idényben 18 mérkőzésen két gólig és négy gólpasszig jutott, a mostani kiírásban pedig hat találkozón egy találatot készített elő.

Legfrissebb hírek

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
4 órája

Szoboszlai hatalmas gólt lőtt, a Liverpool simán továbbjutott az FA-kupában

Angol labdarúgás
2026.01.12. 22:40

Az MU kikapott a Brightontól, az FA-kupából is kiesett

Angol labdarúgás
2026.01.11. 19:38

Már nem Ruben Amorim a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.05. 11:20

Húsz fordulót kellett rá várni, de a Wolverhampton megszerezte első győzelmét a bajnokságban

Angol labdarúgás
2026.01.03. 18:11

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02

A csereként beálló Tom Cairney távoli góljával mentett pontot a Fulham

Angol labdarúgás
2026.01.01. 20:29

Szoboszlai Dominik újabb lendületet adhat a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
2025.12.30. 09:02
Ezek is érdekelhetik