PL: 24 évesen visszavonul a Brighton középpályása

D. S. B.D. S. B.
2022.10.10. 12:03
null
Enock Mwepunál örökletes szívbetegséget állapítottak meg, vissza kell vonulnia a profi labdarúgástól (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Brighton & Hove Albion hivatalos honlapján számolt be róla, hogy örökletes szívbetegséget diagnosztizáltak a klub 24 éves zambiai középpályásánál, Enock Mwepunál, akinek fel kell hagynia a profi futballal.

A Brighton tájékoztatása szerint Mwepu állapota idővel egyre súlyosabbá válhat és rendkívül nagy kockázatnak lenne kitéve a rendszeres játékkal.

„Mindannyian teljesen le vagyunk sújtva Enock miatt. Tragikus hetei voltak neki és a családjának is, és csak hálásak lehetünk, hogy átvészelte ezt az időszakot, de egy ígéretes karrier szakadt meg fiatalon” – mondta a 24-szeres zambiai válogatott középpályásról Tony Bloom, a Brighton elnöke, megjegyezve, minden támogatást megadnak Mwepu felépüléshez.

„Mielőtt megérkeztem, megnéztem a teljes keretet és olyan játékos volt, aki miatt nagyon izgatott voltam, hogy együtt dolgozhatunk” – mondta immár Roberto De Zerbi, a csapat menedzsere.

Mwepu legutóbb szeptember elején lépett pályára a Brightonban, a válogatott szünetben csatlakozott hazájához, de megbetegedett és egy mali kórházból tért vissza klubcsapatához, ahol további szívvizsgálatokat végeztek rajta, amik megállapították, hogy örökletes szívbetegségben szenved, ami később súlyosbodhat a sportolás által.

A 24 éves középpályás Zambiában játszott a NAPSA Starsban és a Kafue Celticben, mielőtt az osztrák Lieferinghez és az RB Salzburghoz került volna, ahonnan 2021 nyarán szerezte meg a Brighton, s az előző PL-idényben 18 mérkőzésen két gólig és négy gólpasszig jutott. A mostani kiírásban hat találkozón egy találatot készített elő.

 


 

Legfrissebb hírek

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
3 órája

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32