Arsenal: új mezszállító, csak a Barca és az MU kap többet

Vágólapra másolva!
2018.10.08. 13:37
null
Már nem sokáig láthatjuk a Puma által készített mezben az Arsenalt (Fotó: AFP)
2019 nyarától mezgyártót cserél a Premier League-ben szereplő Arsenal, a londoni klub hivatalos közleményben erősítette meg, hogy öt év után Pumáról Adidasra vált, amiért a szintén német cég – egyes források szerint – öt esztendőn keresztül évente 60 millió fontot fizet majd.

 

A fentebb említett összeg a duplája a Puma által szolgáltatott 30 milliónak, és ha igazak az értesülések, akkor az Arsenal a jelenlegi megállapodások rangsorában a harmadik helyre ugorna előre a futballkluboknál: csak a Barcelona (Nike, 140 millió font) és a Manchester United (Adidas, 75 millió font) kap többet évente.

Az észak-londoniak legutóbb 1986 és 1994 között viseltek Adidas-mezt, utána két évtizeden keresztül a Nike következett, amit a Puma váltott öt szezonnal ezelőtt.

Angol sajtóhírek szerint a Puma sem marad angol sztárcsapat nélkül, a következő idénytől a Manchester City beszállítója lehet a cég, amely évi 50 millió fontot fizethet ezért.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik