Arsenal: Csalódás valódi búcsú nélkül eljönni – Aubameyang

L. M.L. M.
2022.02.02. 10:30
null
Aubameyangot bántja, hogy valódi búcsú nélkül kellett elhagynia az Arsenalt (Fotó: AFP)
Az Instagram-oldalán köszönt el az „ágyúsok” szurkolóitól Pierre-Emerick Aubameyang, miután a téli átigazolási időszak utolsó perceiben szerződést kötött a spanyol élvonalban (La Liga) szereplő FC Barcelona futballcsapatával.

 

 

A gaboni támadó posztjában megköszönte a drukkerek támogatását és a lehetőséget, hogy viselhette a csapatkapitányi karszalagot.

„Mindig száz százalékban koncentráltam és megtettem mindent a klubért, amit tudtam, ezért valódi búcsú nélkül elköszönni kicsit csalódás számomra, de a labdarúgás világa már csak ilyen” – írja Aubameyang.

A 32 éves csatár 163 mérkőzésen 92 gólt szerzett a londoniak mezét viselve, valamint FA-kupa- és angol Szuperkupa-győztesnek (Community Shield) mondhatja magát. Az Arsenal kedd délután közölte, hogy felbontotta Aubameyang szerződését.

A csatár hétfő óta Barcelonában tartózkodik, az átigazolási piac zárulta előtt, hétfő este alá is írta az új megállapodását, sőt kedden már részt vett a katalánok edzésén. Igaz, a gránátvörös-kékek hivatalosan még nem jelentették be a szerződtetését, Joan Laporta klubelnök azonban elismerte, hogy minden papírmunka időben elkészült. Adama Traoréhoz hasonlóan a gaboni játékos is az Atlético Madrid elleni vasárnapi rangadón debütálhat a Barcában.

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35