Arsenal: Alexis Sánchez érkezett a Barcelonától - hivatalos

Vágólapra másolva!
2014.07.10. 21:02
null
Alexis Sánchez az Arsenalhoz igazolt
Az Arsenal hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a Barcelona chilei játékosát, Alexis Sánchezt.

Újabb technikás támadó érkezett az Arsenalhoz. A londoni csapat ugyanis bejelentette, hogy megszerezte a Barcelonától Alexis Sánchezt. A londoni csapat szokásához híven csak annyit közölt, hogy hosszú távú szerződést kötött a játékossal.

A 25 éves Sánchez átigazolása már nyílt titok volt a napokban, Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere tegnap már elmondta, hogy érkezik a chilei, ma pedig a Barca hivatalos honlapja is véletlenül élesítette az átigazolásról szóló cikket.

Természetesen az átigazolási összeget nem hozták nyilvánosságra a csapatok, az angol sajtó azonban egyöntetűen 35 millió fontról (44 millió euró) ír.

Sánchez 141 mérkőzésen lépett pályára a Barcelonában, ezen találkozókon összesen 47 gólt szerzett. A világbajnokságon nyolcaddöntőbe jutó chilei válogatottban két gólt szerzett a brazíliai tornán.

„Nagyon boldog vagyok, hogy egy olyan csapathoz igazoltam, amelynek nagy menedzsere, fantasztikus játékosai és hatalmas szurkolótábora van” – mondta Sánchez.

Legfrissebb hírek

Nem kapott gólt, kettővel nyert az Arsenal – ismét ötpontos az előnye a PL-tabella élén

Angol labdarúgás
2025.12.03. 23:14

Mikel Arteta: Emberelőnyben nyerni kellett volna, csalódott vagyok

Angol labdarúgás
2025.12.01. 09:26

Kiállítás után gólváltás: döntetlenre végzett egymással a Chelsea és az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.11.30. 19:30

Madueke: Nem is tudtam volna jobb meccset választani az első arsenalos gólomhoz

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 09:17

A megállíthatatlannak tűnő csapatok csatáján az Arsenal legyőzte a Bayern Münchent

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 22:51

Az idény legnagyobb kihívása előtt az Arsenal védelme

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 12:19

Az észak-londoni derbi triplázó hőse, aki máris a szurkolók szívébe lopta magát – bemutatjuk Eberechi Ezét

Angol labdarúgás
2025.11.25. 16:00

Tovább zuhan a Liverpool; már nem a PSG van az élen – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2025.11.25. 13:00
Ezek is érdekelhetik