Anglia: „Engem nem tiltanak el bundázásért” – Mourinho odaszólt Conténak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.06. 10:53
null
Mourinho és Conte üzengetésbe kezdett (Fotó: AFP)
José Mourinho, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere a Derby County elleni FA-kupa-siker után kissé odaszúrt az őt korábban amnéziásnak nevező edzőtársának, a Chelsea-t irányító Antonio Conténak.

 

José Mourinhót még a Derby elleni FA-kupa-mérkőzés előtt kérdezték arról, kellő szenvedéllyel veti-e a munkába magát.

„Most azért vonják kétségbe az elhivatottságom, mert nem ugrálok úgy a pálya mellett, mint egy bohóc? Nem kell őrültként viselkedni az oldalvonalnál, hogy bizonyítsd a szenvedélyed” – mondta kissé ingerülten Mourinho, aki egyes angol lapok szerint ezzel Antonio Conténak és Jürgen Kloppnak, a Chelsea, illetve a Liverpool menedzserének olvasott be, ők ugyanis kifejezetten élénken reagálnak egy-egy eseményre.

„Én másmilyen vagyok. Érettebben viselkedem, ami jobb nekem és jobb a csapatomnak is. A szenvedélyt napról napra a háttérmunkában kell megmutatni, nem a kamerák előtt” – szögezte le Mourinho.

Nem késett sokat Antonio Conte válasza sem, az olasz szakember szerint Mourinhónak először is magába kellene néznie.

„Szerintem magába kellene néznie, tudjuk, miket csinált a múltban. Lehet, hogy saját magáról beszélt, nem? Néha előfordul, hogy az emberek elfelejtik, mit mondtak, hogyan viselkedtek a múltban. Amnéziásak lesznek, nem emlékeznek a dolgaikra. Ez aggodalomra ad okot, hiszen ez azt jelenti, hogy öregszik az ember” – fogalmazott a Chelsea jelenlegi menedzsere.

A Derby County elleni siker (2–0) utáni sajtótájékoztatón Mourinhót kérdezték, mit szól Conte meglehetősen erős válaszához – a Manchester United trénere meglehetősen sajátos módon reagált…

„Nem hibáztatom ezért az egészért. A sajtónak bocsánatot kellene kérnie tőlem és tőle is. A szenvedélyről kérdeztek, s én magamról beszéltem, amikor válaszoltam. Nem a Chelsea menedzserére mondtam, hogy úgy viselkedett, mint egy bohóc.”

„Az egyetlen módja, hogy véget vessek ennek a történetnek, hogy beismerem, sokszor hibáztam az oldalvonal mellett a múltban. A jövőben kevesebbet fogok, de biztosan lesz még rá példa. Ami azonban soha nem történt meg velem, s nem is fog, hogy eltiltsanak bundázásért. Ilyen nem volt, és nem is lesz” – szúrt oda még egyet Conténak Mourinho.

Mint ismert, Contét 2010-ben tíz hónapra eltiltotta az Olasz Labdarúgó-szövetség, mivel a Siena vezetőedzőjeként nem jelentette a csapat két megbundázott mérkőzését – igaz, 2012-ben négy hónapra csökkentették a büntetését, 2016 májusában pedig tisztázták a vádak alól.

Kérdés, Mourinho sajátos lezárására érkezik-e újabb válasz Contétól.

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
14 órája

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08
Ezek is érdekelhetik