Anglia: Guardiola Kondás Elemér nyomdokába lépve nyilatkozott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.08.22. 11:27
Hétfő este az angol Premier League 2. fordulójának záró mérkőzésén, a Manchester City–Everton találkozón 1–1-es döntetlen született, és a hazaiak a 44. perctől emberhátrányban játszottak, mert egy ütközés után Kyle Walker megkapta második sárga lapját. A mérkőzést követően Pep Guardiola, a City menedzsere a magyar NB I küzdelmeit követők számára ismerős mondatokkal kommentálta Walker piros lapját.

Amikor a találkozó utáni sajtótájékoztatón megkérdezték tőle, hogy mi a véleménye a kiállításról, a következőt válaszolta:

„A következő kérdést kérem. Nem beszélek a játékvezetőről. Ez a helyzet teljesen egyértelmű volt, ezért nem akarok a bíróval foglalkozni.”

S hogy honnan lehet ismerős Guardiola válasza? Két évvel ezelőtt, a DVSC akkori vezetőedzője, Kondás Elemér így reagált kollégánk kérdésére, amikor a Loki-drukkerek neki szánt üzenetével kapcsolatos véleményét szerette volna kikérni.

Legfrissebb hírek

„Érzem a szurkolók és a tulajdonosok támogatását” – Arne Slot a Fulham elleni bajnoki előtt

Angol labdarúgás
2 órája

Andy Robertson az idény végén távozik a Liverpooltól – hivatalos

Angol labdarúgás
18 órája

Hosszabbított angol válogatott hátvédjével a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.07. 12:25

Liverpool: tiltakozást szerveznek a szurkolók – a jegyárak emelése miatt

Angol labdarúgás
2026.04.07. 11:31

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
2026.04.06. 13:11

Távozik a Newcastle-től a kétszeres Eb-ezüstérmes védő – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.04. 13:19

Újra csapattársaival edzhet a liverpooli Alexander Isak

Angol labdarúgás
2026.04.02. 09:09

Az angol labdarúgás történetének legnagyobb veszteségét jelentette be a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.04.01. 17:50
Ezek is érdekelhetik