K. T. I. 2020.04.07 15:36 Frissítve: 2020.04.08 05:25

Anglia: a prostituált-ügy miatt Kyle Walker többé nem lehet válogatott – sajtóhír

Több brit lap is arról számolt be, hogy Gareth Southgate, az angol válogatott szövetségi kapitánya a jövőben nem számol a Manchester City karanténszegő védőjével. A The Sun múlt hét végén számolt be arról, hogy a koronavírus-járvány miatt hozott óvintézkedések közepette Kyle Walker örömlányokat látott vendégül luxusvillájában, az összejövetelen pedig egy jó barátja is részt vett. A Citynél emiatt fegyelmi vizsgálatot is kezdtek.

Kyle Walker felelőtlen húzása sokba kerülhet (Fotó: AFP)

 

A Mirror, a Daily Star és a Goal is megírta már, hogy Southgate úgy határozott, a felelőtlen labdarúgót többé nem hívja be a válogatottba, ott ugyanis olyan játékosokra van szüksége, akik a pályán kívül is képesek a csapat tradícióinak megfelelően viselkedni, igazi példaképek.

Walker egyik barátjával együtt múlt hét kedden, március 24-én látott vendégül két hölgyet a Manchesterhez közeli Hale-ben bérelt luxusházában. Walker másnap a közösségi médiában hívta fel a figyelmet az otthonmaradás fontosságára. 

„A Manchester City értesült az egyik bulvárlapban megjelenő, Kyle Walker magánéletét érintő hírről, amely szembemegy az Egyesült Királyság lezárási és távolságtartási szabályaival. A futballisták globális példaképek, stábunk és játékosaink is támogatták az Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) és az egyéb munkavállalók koronavírus elleni harcát. Kyle a cselekedeteivel megszegte az előírásokat. Csalódottan értesültünk a vádakról, Kyle bocsánatkérését is tudomásul vettük, belső fegyelmi vizsgálatot kezdeményezünk” – idézi a klub egyik szóvivőjét a The Guardian. 

Sajtóhírek szerint akár 250 ezer fontos bírságra is számíthat a futballista a fegyelmi eljárás végén. 

A Daily Star megjegyzi, Southgate a döntéssel nem kockáztat túl nagyot, ugyanis a jobb védő posztján Trent Alexander-Arnold, Aaron Wan-Bissaka és Kieran Trippier is rendelkezésére áll, akik ráadásul mind fiatalabbak is, mint a City futballistája. 

Walker 2011-ben mutatkozott be a nemzeti tizenegyben, azóta 48 alkalommal lépett pályára a válogatott mezében. 

2020.11.29 14:11:59

Angol labdarúgás BALÁZS DÁVID KÁROLY

Felejthető mérkőzést játszott egymással a két csapat, a Spurs viszont így is az élre ugrott.

2020.11.28 13:04:21

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Egy egyes döntetlenre végződött a kiscsapat, a címvédő és a videobírós stáb nagy mérkőzése.

2020.11.26 06:42:16

Angol labdarúgás DÓCS ÁKOS

A walesi nem csupán átlátta a futballt, de meg is értette azt – így játszhatott 40 éves koráig a legenda.

2020.11.23 12:09:22

Angol labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

A Spurs szembemegy a Bayern és a Liverpool diktálta trendekkel, a Kane, Szon kettősre építve mégis hatékony támadásban is.

2020.11.22 19:26:42

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Sorozatban 64. hazai bajnokiján is veretlen maradt a Pool, miközben magabiztosan győzött a Leicester City ellen.