Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

V. H. L.V. H. L.
2026.08.05. 11:19
null
Bruno Guimaraes érkezését hamarosan bejelenthetik az Arsenalnál (Fotó: Getty Images)
Hetvenötmillió eurót fizet a Newcastle United brazil válogatott középpályásáért, Bruno Guimaraesért az angol bajnok, BL-döntős Arsenal – írja a Globoesporte.

Mintegy két és fél hónapnyi alkudozás után megszületett az egyezség a Newcastle United és az Arsenal FC között Bruno Guimaraes átigazolásának ügyében – közölte szerdán a Globoesporte. A tekintélyes brazil portál értesülése szerint az észak-londoniak 75 millió eurót – az olasz transzferguru, Fabrizio Romano ugyanakkor 75 millió fontról beszél – fizetnek a „szarkáknak” a 28 éves játékmesterért, de bizonyos feltételek teljesülése mellett az összeg 85 millióra emelkedhet. 

Bruno Guimaraes, aki jelenlegi csapatával edzőtáborozik Spanyolországban, a Globoesporte szerint hamarosan átesik az ilyenkor szükséges orvosi vizsgálaton, amelyet követően aláírja ötéves szerződését. Az angol Sky Sports szerint a játékos már engedélyt is kapott a Newcastle Unitedtől, hogy elhagyja az edzőtábort és elutazzon az orvosi vizsgálatra az Arsenalhoz. 

A brazil labdarúgónak, aki 2022-ben érkezett Newcastle-ba, s igen hamar közönségkedvenccé vált, két év múlva járna le a szerződése a „szarkáknál”, s a hírek szerint azért szánta rá magát a váltásra, mert a fővárosiakkal a Bajnokok Ligájában szerepelhetne.

A brazil középpályás érkezését leginkább az Arsenal sportigazgatója, Adriano Berta szorgalmazta, aki 2020-ban, még az Atlético Madrid alkalmazottjaként megkísérelte szerződtetni, de akkor a labdarúgó az Olympique Lyont választotta. Guimaraes a világbajnokságon a brazil válogatott egyik legjobbja volt, az első négy mérkőzésen négy gólpasszt osztott ki, ám a Norvégia ellen 2–1-re elveszített nyolcaddöntőben 0–0-s állásnál tizenegyest hibázott, ami nagyban hozzájárult a selecao korai búcsújához.

 

Legfrissebb hírek

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
1 órája

Flick az Aston Villát méltatta; Kabát Péter kvízkérdésekre válaszolt – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
1 órája

Nagy becsben tartják a magyarokat is az AEK-nél

Bajnokok Ligája
4 órája

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
5 órája

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
6 órája

Vitális Milán: Olyanokkal játszhatok együtt, akiket eddig a tévében néztem

Légiósok
8 órája

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
8 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
17 órája