Az UEFA megemelte a küszöböt, csak négy sárga lap után jön az eltiltás

K. Zs.K. Zs.
2026.08.05. 08:15
null
Fotó: Getty Images
A 2026–2027-es idényben már nem három, hanem négy sárga lap után jár az automatikus egymeccses eltiltás a Bajnokok Ligában, az Európa-ligában és a Konferencialigában az őszi ligaszakasztól – derült ki az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) keddi hírleveléből.

Az UEFA keddi körlevelében azzal indokolta az azonnali hatállyal életbe lépő, a három európai kupasorozatban az őszi ligaszakasz kezdetétől alkalmazandó új szabályt, hogy a két évvel ezelőtti formátumváltoztatással a mérkőzésszám megemelkedett, ami a tapasztalatok alapján aránytalanul megnövelte a sárga lapok felhalmozódása miatti eltiltások kockázatát.

A Bajnokok Ligája és az Európa-liga korábbi csoportkörében hat mérkőzés várt minden csapatra, a mostani ligaszakaszban már nyolc, így borult a korábbi egyensúly, a befejező fordulókra növekedhetett az eltiltott játékosok száma – ezt ellensúlyozandó emelte meg az UEFA az eltiltási küszöböt. (A kvóta csak azokra a sárga lapokra érvényes, amelyek nem vezettek piros laphoz.)

A további sárga lapokra vonatkozó szabály nem változott: az első automatikus eltiltást követően továbbra is két-két sárga laponként (azaz összesen a hatodik és a nyolcadik után) kell kihagyni újabb mérkőzést.

Mint ismert, a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában a 2024–2025-ös idény óta játszanak nyolcmeccses alapszakaszt; a Konferencialigában továbbra is hat mérkőzés vár egy-egy csapatra, de az új sárga lapos szabályt arra a sorozatra is kiterjesztették, mert a téli átigazolási időszakban előfordulhat, hogy egy játékos úgy vált klubot, hogy egyik kupasorozatból átkerül egy másikba.

Az UEFA rendelkezett arról is, hogy a stadionok kijelzőin (ahol ez technikailag megoldható) immár fel kell tüntetni a rendes játékidő lejárta utáni percek múlását is, méghozzá úgy, hogy a rendes játékidő után meg kell állítani az órát, és a ráadást nem folyamatos időként kell feltüntetni (vagyis pl. nem 46., hanem 45+1. perc). Az eddigi tiltást az UEFA elavultnak, a stadionélményt rontó rendelkezésnek minősítette, hiszen a mérkőzések immár általánosan követhetők mobileszközökön.

 

Legfrissebb hírek

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
10 perce

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
57 perce

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
4 órája

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
6 órája

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
8 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
17 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
17 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
17 órája