Nem volt idő keseregni: az Arsenal megünnepelte Londonban a PL-címét – videók

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
2026.05.31. 17:04
Az Arsenal megünnepelte a bajnoki címét (Fotó: Getty Images)
Sok idő nem volt a kesergésre az Arsenalnál, vasárnap ugyanis a bajnoki címet ünnepelték Londonban a PSG ellen tizenegyesekkel elvesztett budapesti BL-döntő után.

 

HÚSZ ÉV ELTELTÉVEL játszott ismét döntőt az Arsenal a Bajnokok Ligájában, amelyet ezúttal sem nyert meg, mégsem szomorkodhatott sokáig, mert vasárnap délután már a Premier League-győzelmet ünnepelte Londonban.

Lapunk a budapesti BL-döntő előtt egy nappal a Hősök terén a hivatalos szurkolói zónában járt, ahol számos Arsenal-szurkolót kérdeztünk arról, hogyan hasonlítaná össze a 2004-es, veretlenül Premier League-címet szerző, „Legyőzhetetleneknek” keresztelt csapatot a mostanival, amely 22 év várakozás lett ismét aranyérmes a PL-ben. Volt néhány régebbi motoros, aki azt mondta, bármi történik szombaton, az Arsene Wenger-féle együttesnél nem lesz jobb soha, ám a legtöbben úgy feleltek: az összehasonlítás végeredménye már így is egymáshoz közeli, ám ha az Arsenal megnyeri a Bajnokok Ligája-döntőt szombaton, ez a csapat még a 2004-est is túlszárnyalja.

Nos, ez utóbbi, mármint a klubtörténet első BL-győzelme nem lett meg, de tudjuk, nem sok hiányzott, a címvédő Paris Saint-Germain csak szétlövést követően, az ötödik körben fölé lőtt Gabriel-tizenegyessel bizonyult jobbnak. Természetes, hogy az addig a teljes meccset végigkiabáló brit szurkolók hangja ezután elakadt, jelentős százalékuk a trófeaátadást sem várta meg, távozott a stadionból, a játékosok pedig – érthetően – összetörtek. A csapat, amilyen gyorsan csak lehet, elhagyta a stadiont, nyilatkozni is alig állt meg valaki, de nem csak a vereség miatt siettek: vasárnap 14 órától már a bajnoki parádé várta őket Londonban.

Nagy kérdés összességében persze, hogy hogyan tekintenek vissza erre az idényre az Arsenal szurkolói, játékosai vagy éppen a semlegesek, hiszen – mint sok mindent – lehet úgy is nézni, hogy a pohár félig üres, vagy éppen úgy, hogy félig tele van. Március végén még az uralta a brit sportsajtót, hogy ez a csapat az idény végére akár mind a négy nagy trófeát is megszerezheti, majd sorra jöttek a pofonok (vereség az angol Ligakupa-döntőben, váratlan búcsú az FA-kupában, meglepő botlások a Premier League-ben), s április közepére már úgy álltunk, hogy az Arsenal nyert helyzetből képes-e mindent elbukni. Ehhez képest a hajrára összekapta magát, 2004 után ismét angol bajnoki címet szerzett úgy, hogy a végére hét pont lett az előnye, a Bajnokok Ligájában pedig húsz év elteltével ismét döntőbe jutott. A végeredmény a PL-cím mellett BL-ezüstérem, ami, ha most még nem is csillog szépen, visszagondolva talán jól mutat az eredmények között.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–ARSENAL (angol) 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – 11-esekkel 4–3
Budapest, Puskás Aréna, 61 035 néző. Vezette: Daniel Siebert (Jan Seidel, Rafael Foltyn) – németek
PSG: Szafonov – Hakimi, Marquinhos (Zabarnij, 106.), Pacho, Nuno Mendes – Joao Neves, Vitinha (Beraldo, 106.), Fabián Ruiz (Zaire-Emery, 95.) – D. Doué, O. Dembélé (G. Ramos, 90+6.), Kvarachelia (Barcola, 83.). Vezetőedző: Luis Enrique
ARSENAL: Raya – C. Mosquera (J. Timber, 66.), Saliba, Gabriel, Hincapié – Rice, Lewis-Skelly (Zubimendi, 91.) – Saka (Madueke, 83.), Ödegaard (Gyökeres, 66.), Trossard (Martinelli, 83.) – Havertz (Eze, 91.). Menedzser: Mikel Arteta
Gólszerző: O. Dembélé (65. – 11-esből), ill. Havertz (6.)

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított a Brentford ellen

Angol labdarúgás
38 perce

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
2 órája

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
3 órája

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:05

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:45

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:18

„Semmi nem ér többet a családom jólléténél” – meccs közben rabolták ki Antony otthonát

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:25

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 18:18