BL-döntő: az ünneplés helyett Gabrielt vigasztaló Marquinhos elárulta, mit mondott honfitársának

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
2026.05.31. 12:08
null
Marquinhosnak az ünneplés mellett honfitársa vigasztalására is volt energiája (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a Paris Saint-Germain 1–1 után tizenegyesekkel győzte le az Arsenalt a budapesti Bajnokok Ligája-döntőben szombaton. A meccset követően az interjúzónában Marquinhos beszélt arról, miért választotta egyből az Arsenal utolsó tizenegyesét elhibázó Gabriel vigasztalását ahelyett, hogy ünnepelt volna csapattársaival.

A meccs lefújását követően közel két és fél órát kellett rá várni, hogy a győztes Paris Saint-Germain játékosai megjelenjenek a hivatalos interjúzónában a Puskás Arénában, ám ekkor többek között a csapatkapitány, Marquinhos is mikrofon elé lépett, aki elárulta miért választotta egyből honfitársa, az Arsenal utolsó tizenegyesét elhibázó (ezzel a meccset eldöntő) Gabriel vigasztalását ahelyett, hogy ünnepelt volna csapattársaival.

„Egyből az jutott eszembe, amikor a világbajnokságon én hibáztam hasonló helyzetben. Borzalmasan nehéz pillanat ez, egyből átéreztem a helyzetét. Óriási elvállalni egy olyan tizenegyest, ami véget vethet a meccsnek” – kezdte az immár kétszeres BL-győztes védő. 

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 11:29

Bajtársiasságból jeles: Marquinhos ünneplés helyett Gabrielt vigasztalta

A Paris Saint-Germain csapatkapitánya az ünneplés helyett fontosabbnak tartotta, hogy válogatottbeli társa lelkét ápolja.

„Gabriel tudom, hogy mindennél jobban akarta ezt a címet, vállalta a tizenegyest, de kihagyta, s egyből azt látta, ahogy körülötte minden párizsi ünnepelni kezd. A saját ünneplésemből feláldoztam pár percet, mert meg akartam vigasztalni, át akartam ölelni. Azt szerettem volna, hogy kicsit kilépjen ebből a nehéz helyzetből. Elmondtam neki, hogy én is átéltem hasonlót, tudom, milyen nehéz ez.”

A párizsi klublegenda felhozta a közelgő világbajnokságot is: „Szenzációs idényt futott, nem szabad minden terhet egyedül cipelnie. Jelenleg ő a világ egyik legjobb védője, többször bizonyította már, hogy mennyire elit játékos, akire bizony hatalmas szükségünk lesz a közelgő világbajnokságon. Ott együtt küzdünk majd a sikerért.”

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–ARSENAL (angol) 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – 11-esekkel 4–3
Budapest, Puskás Aréna, 61 035 néző. Vezette: Daniel Siebert (Jan Seidel, Rafael Foltyn) – németek
PSG: Szafonov – Hakimi, Marquinhos (Zabarnij, 106.), Pacho, Nuno Mendes – Joao Neves, Vitinha (Beraldo, 106.), Fabián Ruiz (Zaire-Emery, 95.) – D. Doué, O. Dembélé (G. Ramos, 90+6.), Kvarachelia (Barcola, 83.). Vezetőedző: Luis Enrique
ARSENAL: Raya – Mosquera (J. Timber, 66.), Saliba, Gabriel, Hincapié – Rice, Lewis-Skelly (Zubimendi, 91.) – Saka (Madueke, 83.), Ödegaard (Gyökeres, 66.), Trossard (Martinelli, 83.) – Havertz (Eze, 91.). Menedzser: Mikel Arteta
Gólszerző: O. Dembélé (65. – 11-esből), ill. Havertz (6.)

 

Legfrissebb hírek

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

Luis Enrique: Nem szeretek 3–0-ra vezetni a félidőben

Bajnokok Ligája
15 órája

Gólrekordot hozott a BL-alapszakasz második fordulója – statisztikák

Bajnokok Ligája
16 órája

Erling Haaland: Most kell összetartanunk

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 14:03

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 12:45

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Minden más foci
2026.10.13. 08:04