Tóth Alexék távozó edzője: Inkább túl korán menjek el, mint hogy tovább maradjak a kelleténél

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.04.17. 12:20
null
Andoni Iraola nem hazudott: tényleg mosolyogva végzi a munkáját (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Tóth Alexet is soraiban tudó Bournemouth vezetőedzője, Andoni Iraola megerősítette, hogy az idény végén elhagyja a klubot. A spanyol szakember hangsúlyozta: nem egyetlen konkrét ok áll a döntése mögött, hanem egy hosszabb belső folyamat eredményeként jutott erre az elhatározásra.

Andoni Iraola a péntek délelőtti sajtótájékoztatóján elárulta, hogy döntése nem volt egyértelmű, és hosszú ideig vívódott rajta. A Bournemouth vezetőségével folyamatosan egyeztetett az idény során, így a bejelentés nem érte váratlanul a klubot.

„Nem egyetlen fő oka van ennek. Egyszerűen nem akartam kockáztatni azt az elégedettséget, amit az elmúlt három év után érzek” – fogalmazott. Hozzátette, hogy egy esetleges negyedik vagy ötödik idény már sokkal nehezebb lehetett volna, és úgy érezte, most jött el az ideje a váltásnak.

Elmondása szerint az idény során többször is változott a véleménye: volt, amikor biztos volt a maradásban, máskor inkább a távozás felé hajlott: „Inkább azt bánjam, hogy egy évvel korábban mentem el, mint azt, hogy egy évvel tovább maradtam a kelleténél.”

A tréner egy emberi szempontot is kiemelt: „Idővel mindannyian elfáradunk attól, hogy mindig ugyanazokat az arcokat látjuk. Úgy gondolom, ez volt a megfelelő pillanat lezárni ezt az utat, amely számomra igazán különleges volt.”

Iraola külön hangsúlyozta, hogy döntése ellenére rendkívül jól érzi magát a klubnál, és nagyra értékeli a környezetet, amelyben dolgozhatott: „Ez a klub nagyszerű helyzetben van, és olyan dolgokat kaptam itt, amelyeket máshol nem fogok megtalálni. Mindennap mosolyogva jövök dolgozni, és ez nagyon értékes nekem.”

Arsenal v Bournemouth - Premier League
Andoni Iraola többek között az Arsenal ellen is pályára küldte Tóth Alexet (Fotó: Getty Images)

A jövőjével kapcsolatban teljes bizonytalanságról beszélt: „Nincs semmilyen másik klub a háttérben. Nem tudom, hol fogok dolgozni, sőt azt sem, hogy egyáltalán edzősködöm-e a következő idényben.”

Bár a távozása már eldőlt, Iraola hangsúlyozta: teljes mértékben a hátralévő mérkőzésekre koncentrál: „Ez nagy döntés volt, most viszont már arra akarok figyelni, ami előttünk áll. A következő hat meccs kulcsfontosságú nekünk” – zárta gondolatait a spanyol edző, akinek irányítása alatt a magyar válogatott Tóth Alex bemutatkozott a Premier League-ben.

ANGOL PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ
Április 18., szombat
16.00: Newcastle United–AFC Bournemouth (Tv: Spíler1)

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
4 órája

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
4 órája

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
7 órája

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
7 órája

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
9 órája

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
10 órája

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
2026.10.16. 16:05

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
2026.10.16. 13:45